Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tovább folytatódik az elképesztően izgalmas, aranyéremért folytatott versenyfutás az angol élvonalbeli bajnokságban: a címvédő Manchester City a Brighton kiütésével (3–0) reagált a rivális Liverpool keddi sikerére.
(Photo by Martin Rickett/PA Images via Getty Images)
Ugyan a mérkőzés első fél órája abszolút manchesteri fölényt hozott, komoly gólhelyzetet nem sikerült kialakítaniuk a hazaiaknak. A játékrész végéhez közeledve a Brighton is éledezni kezdett, ám a szünetben gól nélküli döntetlennel vonultak az öltözőbe a felek.
A fordulást követően az Égszínkékek magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak: egyrészt beállt a védelem vezére, a sokáig sérüléssel bajlódó Rúben Dias, másrészt pedig Riyad Mahrez egy remek kontra végén az 53. percben megszerezte a vezetést. Nem sokkal később már kettővel ment Pep Guardiola legénysége, miután Phil Foden is betalált – érdemes megjegyezni, hogy mindkét találat kisebb-nagyobb szerencsével, megpattanva született. A végeredményt Bernardo Silva állította be a 82. minutumban, méghozzá a kezdőcsapatba visszatérő Kevin De Bruyne előkészítését követően.
A ManCity a három pontnak köszönhetően ismét első a Premier League tabelláján, megelőzve a Liverpoolt, amely csak minimálisan van lemaradva a riválistól.
Anglia, Premier League
Manchester City FC – Brighton & Hove Albion FC 3–0 (0-0)
Helyszín: Etihad Stadium; Játékvezető: Mike Dean
Gólszerzők: Mahrez (53.), Foden (65.), Bernardo Silva (82.)
Sárga lap: Mac Allister (79.), Webster (81.), Dunk (90+1.)
Manchester City: Ederson – Cancelo, Stones (Zinchenko 77.), Laporte, Aké (Rúben Dias 46.) – Rodri, Gündogan – Mahrez, De Bruyne (Gabriel Jesus 83.), Bernardo Silva – Foden. Vezetőedző: Pep Guardiola.
Brighton: Sánchez – Veltman, Dunk, Cucurella – Lamptey (Webster 71.), Gross, Caicedo (Sarmiento 73.), March – Mac Allister – Mwepu, Welbeck (Maupay 78.). Vezetőedző: Graham Potter.
A találkozó videós összefoglalója:
A bajnokság aktuális állása:
A góllövőlista élmezőnye:
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…