Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a tulajdonosváltás előtt álló AC Milan csapata is szemet vetett az RB Leipzig népszerű támadó középpályására…
(Photo by Jan Woitas/picture alliance via Getty Images)
A Calciomercato információi szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan csapata is beállt azon csapatok népes táborába, akik meg akarják szerezni az RB Leipzig kiválósága, Christopher Nkunku játékjogát a nyári átigazolási időszak során.
A 24 éves francia támadó középpályás 2019-ben került nevelőcsapatától, a Paris Saint-Germain együttesétől a magyar játékosokat is foglalkoztató lipcsei alakulathoz. Nkunku azóta már a harmadik szezonját tölti a német csapatnál, és azok után, hogy már az első két idényben is szépen bontogatta a szárnyait, a mostani kiírásban alaposan berobbant. A tehetséges játékos 47 tétmérkőzésen 30 gólt szerzett, miközben 17 találatnál jár a Bundesligában, és a Leizpig El-menetelésének is egyik kulcsfigurája.
A közelmúltban a francia válogatottban is debütáló Nkunku nyári megszerzése iránt korábban többek közt a Barcelona, a Bayern München és a Manchester United csapata mutatott érdeklődést. A hírek szerint amennyiben megvalósul a klubváltása, úgy akár 65 millió eurót is elkérhetnek szolgálataiért cserébe.
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember