Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A skót bajnokság (Premiership) rájátszásának utolsó előtti fordulójában eldőlt a bajnoki cím sorsa a két glasgow-i gigász között…
(Photo by Ian MacNicol/Getty Images)
Az egymás elleni döntetlen után szerda este a Celtic döntetlent játszott, a Rangers pedig megnyerte aktuális mérkőzését, de mivel az utolsó forduló előtt így is négy pont a különbség kettőjük közt, a zöld-fehérek bebiztosították bajnoki címüket.
A Celtic a legutóbbi fordulóban 1-1-es döntetlent játszott a Dundee United vendégeként, amely elegendő volt ahhoz, hogy bebiztosítsa bajnoki címét az előző kiírást megnyerő Rangersszel folytatott versenyfutásban. A nagy ellenlábas menet közben hiába aratott 4-1-es sikert a Ross County felett. Ange Postecoglou együttese az idény nagy részében vezette a skót táblázatot és többször is legyőzte a címvédőt, így az utolsó forduló előtt biztossá vált a bajnoki címe.
A zöld-fehérek történetük során 52. alkalommal nyerték meg az első osztályt azok után, hogy a 2011-2012-es szezontól a 2019-2020-as kiírásig sorozatban mindegyiket megnyerték, majd tavaly a rekorder Rangers győzött, amely 55 elsőségével még mindig jobban áll náluk.
🎶 𝙏𝙃𝙀𝙎𝙀 𝘼𝙍𝙀 𝙏𝙃𝙀 𝘾𝙃𝘼𝙈𝙋𝙄𝙊𝙉𝙎! 🎶
Celtic Football Club are the 2021/22 #cinchPrem Champions! 🏆🍀
Congratulations to Ange and the Bhoys! 💚👏#CelticFC 🤝 #UCL pic.twitter.com/DHT1FcZuf2
— Celtic Football Club (@CelticFC) May 11, 2022
(Tabellák: eredmények.com)
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…