Megvan az első feljutó a francia másodosztályban…
Egy fiatalra és egy veteránra is számítanak…
A mérkőzés végére nagyon kipukkadt Eusebio Di Francesco csapata…
Kiváló szezont fut a Stuttgart és Serhou Guirassy is…
A hírek szerint a legjobban fizetett olasz futballista lesz a Serie A-ban!
Már csak annak kell kiderülnie hivatalosan, hová igazol…
Egy győzelemmel még lett volna esélye odaérni a hamburgiaknak a rájátszást érő harmadik helyre, de ezeket a reményeket a Paderborn elhessegette…
A holland együttes 2028-ig szóló megállapodást kötött vele!
Több PL-sztár is kimaradt a névsorból…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool együttesének menedzsere, Jürgen Klopp szerint csapatának nincs reális esélye arra, hogy megszerezzék az angol bajnoki címet.
(Photo by Michael Regan – The FA/The FA via Getty Images)
A Manchester City pontvesztésének köszönhetően 1 pontra felzárkózhat az utolsó forduló előtt a Liverpool együttese a bajnoki címért folytatott versenyfutásban, amennyiben megnyerik a Southampton ellen elhalasztott találkozójukat. Ebben a helyzetben a “Vörösök” számára már az is elegendő lehetne a bajnoki cím elhódításához, hogy a Manchester City nem nyeri meg az Aston Villa elleni hazai mérkőzését az utolsó fordulóban. A “Vörösök” menedzsere szerint viszont erre rendkívül csekély az esély:
Nem emlékszem, hogy mikor volt legutóbb olyan eset, hogy a City egymást követő két bajnokin is pontokat veszítsen. Ráadásul hazai pályán léphetnek pályára egy olyan Aston Villa ellen, amely előtte 3 nappal még egy másik elmaradt bajnokiját fogja bepótolni. Ez is az ő malmukra hajtja a vizet. A Manchester City nagyon erős, őszintén szólva arra számítok, hogy az utolsó meccsen nem fognak pontokat veszíteni.
A Liverpool ebben a szezonban eddig két trófeát, a Ligakupát és az FA-kupát is megnyerte, valamint a Bajnokok Ligája fináléjában is érdekeltek, ahol a Real Madrid lesz az ellenfelük. Jürgen Klopp szerint ott sem az ő csapata lesz az esélyes a végső győzelemre:
Óriási lenne, ha megnyernénk a Bajnokok Ligáját, de a földkerekség legtapasztaltabb BL-csapata ellen fogunk pályára lépni. Nyílt mérkőzésre számítok, ám nem mi leszünk az esélyesek.
A Liverpoolnak ebben a szezonban még 3 mérkőzése van hátra. Legközelebb kedden 20:45-től a Southampton otthonában lépnek pályára. A találkozót a Digi Sport 1 fogja élőben közvetíteni.
A Manchester Cityvel egyébként még a 2020/21-es idényben fordult elő utoljára, hogy egymást követő két bajnokin pontokat veszítsen. Még a 12. és a 13. fordulóban történt meg az Guardiola tanítványaival, hogy a Manchester United és a West Brom ellen is döntetlenre végeztek.
Megvan az első feljutó a francia másodosztályban…
Egy fiatalra és egy veteránra is számítanak…
Véget ért az alapszakasz az olasz másodosztályban…
A mérkőzés végére nagyon kipukkadt Eusebio Di Francesco csapata…
Kiváló szezont fut a Stuttgart és Serhou Guirassy is…
A hírek szerint a legjobban fizetett olasz futballista lesz a Serie A-ban!
Már csak annak kell kiderülnie hivatalosan, hová igazol…
Egy győzelemmel még lett volna esélye odaérni a hamburgiaknak a rájátszást érő harmadik helyre, de ezeket a reményeket a Paderborn elhessegette…
A holland együttes 2028-ig szóló megállapodást kötött vele!
Több PL-sztár is kimaradt a névsorból…
A Puskás Aréna lehet a beugró helyszín…
Hosszú távra írhat alá a támadó szellemű labdarúgó…
Az első és a másodosztályban is alacsonyan szálltak a pénzbírságok…
Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…