Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Korábban mi is foglalkoztunk azon témával, hogy 2017 után újra összecsap egymással amerikai túráján a Real Madrid és az FC Barcelona.
(Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)
A két ősi rivális akkoriban Miami-ban találkozott egymással, már-már Super Bowl-nak is beillő körítések közepette. Nos, a mostani találkozón mintha próbáltak volna még egyet emelni azon a bizonyos színvonalon a szervezők.
Egyrészt az El Clásicót a világ egyik legimpozánsabb stadionjába, a Las Vegas-i Allegiant stadionba vitték, ahol hatalmas show-val várják a két spanyol gigászt; ráadásul a végletekig kivártak a pontos dátum bejelentésével is: nem is csoda, hogy pillanatok alatt elkapkodták a jegyeket a szurkolók, még úgy is, hogy a legolcsóbb tikett 200 euróba került!
A találkozó július 23-án, helyi idő szerint este 19:00-kor kezdődik majd (Európa nyugati és középső részén hajnali 4 óra lesz akkortájt – a szerk.).
A Real Madrid első találkozója lesz a ‘klasszikus’ a túrán; míg a Barca már egy meccsel előrébb lesz a madridiaknál, hiszen július 20-án a David Beckham vezette Inter Miami együttesével mérkőznek meg Xaviék.
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”