Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Az UEFA kedd délben megtartotta a Bajnokok Ligája selejtezője utolsó, playoff körének sorsolását…
A magyar bajnok Ferencváros a továbbjutása esetében a moldáv bajnok Sheriff Tiraspol vagy a cseh Viktoria Plzen csapatával találkozhat a főtáblára kerülésért. A Fradi párharcának továbbjutója játszhatja majd hazai pályán az első mérkőzést, míg a visszavágóra a Sheriff vagy a Viktoria otthonában kerülhet sor.
Ezt megelőzően még a zöld-fehérek a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában a Qarabag csapatával találkoznak. Az első mérkőzésre szerdán Bakuban, a visszavágóra jövő kedden Budapesten kerülhet sor.
13 órától tartják az Európa-liga selejtezők playoff-körének sorsolását, ahol eldől, hogy amennyiben a Fradi kiesik az azeri bajnok ellen, akkor kivel játszhat a második számú sorozat főtáblájáért.
Ami a többi párosítást illeti, különösen a nem bajnoki ágon sodródtak össze érdekes találkozók: a PSV-Monaco slágermeccs győztese kaphatja a Rangerst a főtábláért, míg a Benfica adott esetben a Dinamo Kijev és a Sturm Graz ütközetének továbbjutójával találkozhat.
Bajnoki ág:
Ferencváros/Qarabag (azeri)–Sheriff Tiraspol (moldáv)/Viktoria Plzen (cseh)
Zalgiris Vilnius (litván)/Bodö/Glimt (norvég)–Dinamo Zagreb (horvát)/Ludogorec (bolgár)
Pjunik Jereván (örmény)/Crvena zvezda (szerb)–Apollon Limassol (ciprusi)/Maccabi Haifa (izraeli)
Nem bajnoki ág:
Union Saint-Gilloise (belga)/Rangers (skót)–Monaco (francia)/PSV (holland)
Dinamo Kijev (ukrán)/Sturm Graz (osztrák)–Benfica (portugál)/Midtjylland (dán)
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…