Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
A magyar bajnok Ferencváros csapata szerdán játssza a Bajnokok Ligája aktuális selejtezőkörének első mérkőzését az azeri bajnok Qarabag otthonában…
A Ferencváros hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a zöld-fehérek delegációja a mérkőzést megelőző napon, kedden, az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban elfogyasztott közös reggelit követően elindult a repülőtérre, majd a felszállás után Baku felé vette az irányt.
A delegációnk helyi idő szerint 18 órakor foglalta el szálláshelyét Bakuban, ezt követően sajtótájékoztató és edzés várt a csapatra.
A Fradi a továbbjutása esetében a moldáv bajnok Sheriff Tiraspol vagy a cseh Viktoria Plzen csapatával találkozhat a főtáblára kerülésért. A párharcának továbbjutója játszhatja majd hazai pályán az első mérkőzést, míg a visszavágóra a Sheriff vagy a Viktoria otthonában kerülhet sor. Amennyiben a Ferencváros nem jut tovább, akkor az Európa-liga főtáblájára kerülésért az ír Shamrock Rovers vagy az északmacedón Shkupi lehet az ellenfél.
A Qarabag elleni párharc első mérkőzésére magyar idő szerint szerdán 18 órától kerül sor az azeri fővárosban, míg a visszavágót jövő kedden rendezik a Groupama Arénában.
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele