Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Az olasz élvonalbeli bajnokság 3. fordulójában az AC Milan hazai pályán kétgólos győzelmet aratott a Bologna ellen. A találkozón Rafael Leao betalált, valamint előkészítést is jegyzett.
(Photo by Marco Luzzani/Getty Images)
Ugyan a múlt héten az Atalanta vendégeként botló milánóiak kevesebbet birtokolták a labdát, mint a Bologna, mégis sokkal veszélyesebben futballoztak az első játékrészben – mindezt tökéletesen mutatja, hogy a vendégeknek kaput eltaláló lövésük sem volt, szemben a 4 célba ért kísérlettel a hazaiak részéről. A 21. percben ennek megfelelően össze is jött a vezetés, méghozzá Leaónak köszönhetően, aki egy nagyszerű kontra végén volt eredményes az ifjú Charles De Ketelaere passzából. A szünetre maradt egy 1–0.
A fordulást követően sem sokat változott a játék képe, rendre a Milan próbálkozott sikerrel. A második játékrész az elsőhöz hasonlóan egy korai góllal indult: a Rossoneri centere, Olivier Giroud vette be Lukasz Skorupski kapuját. A kétgólos hátrány még inkább össze törte Sinisa Mihajlovic gárdáját, onnan már nem volt visszaút a számukra, így simán vereséget szenvedtek a San Siróban.
A Bologna három forduló után csupán 1 pontot gyűjtött, így közel került a kiesőzónához a Serie A tabelláján, míg a Milan immáron listavezető.
Olaszország, Serie A, 3. forduló
AC Milan – Bologna FC 2–0 (1-0)
Helyszín: San Siro; Játékvezető: Gianluca Manganiello
Gólszerzők: Leao (21.), Giroud (58.)
Sárga lap: Calabria (66.), Adli (86.), ill. Schouten (56.)
Milan: Maignan – Calabria, Kalulu, Tomori (Gabbia 83.), Hernández (Ballo-Touré 75.) – Tonali, Bennacer (Adli 61.) – Messias (Saelemaekers 62.), De Ketelaere (Pobega 62.), Leao – Giroud. Vezetőedző: Stefano Pioli.
Bologna: Skorupski – Soumaoro, Medel (Bonifazi 74.), Lucumi – Kasius, Vignato (Soriano 62.), Schouten (Ferguson 84.), Domínguez (Aebischer 62.), Cambiaso – Arnautovic, Barrow (Sansone 62.). Vezetőedző: Sinisa Mihajlovic.
A találkozó videós összefoglalója:
A forduló további eredményei és programja:
Péntek
Monza 1–2 Udinese
Lazio 3–1 Inter
Szombat
Cremonese 1–2 Torino
Juventus 1–1 Roma
Spezia 2–2 Sassuolo
Vasárnap
18:30 Salernitana – Sampdoria
18:30 Verona – Atalanta
20:45 Fiorentina – Napoli
20:45 Lecce – Empoli
A bajnokság aktuális állása:
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…