Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Feröer-szigetek otthonában kapott ki nagy meglepetésre a B-ligába biztosan feljutó Törökország, míg D-liga 1. csoportjából végül Lettország került feljebb a Nemzetek Ligájában…
Nemzetek Ligája – C-liga, 3. csoport:
Komoly vereségbe szaladt bele Kazahsztán, de így is feljutott a B-ligába. A 35. percben emberhátrányba kerültek a kazahok, Alip először felrúgta az egyik azeri játékost, mely után a játékvezető sárga lapot adott neki. A vendégek védője aztán félre lökte egy másik ellenfelét, s emiatt villant az újabb sárga, így idő előtt mehetett zuhanyozni. A fordulás után Azerbajdzsán hármat is berámolt ellenfelének. A 66. minutumban egy rendkívül mókás öngólt hozott össze Kazahsztán. Kairov próbált menteni, ám labda megpattant Marochkinon, ami végül a hálóban kötött ki. A 74. percben Ozobic révén tovább növelte előnyét Azerbajdzsán, majd a 90+1. minutumban Nuriev találatával megszületett a találkozó végeredménye.
Azerbajdzsán – Kazahsztán 3-0 (0-0)
Gólszerzők: Marochkin (66., öngól), Ozobic (74.), Nuriev (90+1.) ill. –
Kiállítás: – ill. Alip (35.)
Döntetlent ért el Szlovákia hazai pályán Fehéroroszországgal szemben. A 32. percben ugyan Kucka bevette a fehéroroszok kapuját, ám mint kiderült előtte Bozenik kézzel ért a labdához, így a gólt utólag érvénytelenítették. A félidő előtt a vendég válogatott ráadásul meg is szerezte a vezetést. A 45. minutumban Pechenin szöglete után Bakhar volt eredményes. A fordulást követően egyenlített Szlovákia, a 65. percben Hancko beívelése után Zrelak egy pazar mozdulattal vette be a fehéroroszok kapuját.
Szlovákia – Fehéroroszország 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Zrelak (65.) ill. Bakhar (45.)
A csoport végeredménye:
Nemzetek Ligája – C-liga, 1. csoport:
Vereséggel zárta csoportját Törökország, amely feljutott a B-ligába. Feröer-szigetek az 53. percben szerezte meg a vezetést Davidsen révén, majd az 59. minutumban Edmundsson találatával tovább növelte előnyét a hazai válogatott. A 89. percben Gurler góljával szépítettek a törökök, viszont az egyenlítés már nem sikerült.
Feröer-szigetek – Törökország 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Davidsen (53.), Edmundsson (59.) ill. Gurler (89.)
Győzni tudott az utolsó mérkőzésen Luxemburg. A 61. percben ugyan Rodrigues már bevette Litvánia hálóját, ám les miatt utólag elvették. A 88. minutumban Gerson Rodrigues ismét eredményes volt, ezt a találatát viszont már nem vették el.
Luxemburg – Litvánia 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Rodrigues (88.) ill. –
A csoport végeredménye:
Nemzetek Ligája – D-liga, 1. csoport:
Pontot szerzett, így Lettország jutott fel a C-ligába. A vezetést egy hatalmas védelmi baki után szerezték meg a lettek, az 50. percben Gutkovskis volt eredményes. A 88. minutumban Lettország oldaláról a kapus csinált egy óriási egyéni hibát, amit Rosas használt ki.
Andorra – Lettország 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Gutkovskis (50.) ill. Rosas (88.)
Otthon tartotta a három pontot az utolsó mérkőzésén Moldova, ám a feljutás nem sikerült. A 80. percben Platica beadása után Rata bólintott Liechtenstein kapujába, viszont a moldáv szélső lesen állt, így a gólját elvették utólag. A hosszabbításban azonban megtört a jég. Stina valószínűleg beívelésnek szánt labdája a hálóban kötött ki a 90+2. minutumban. A 90+4. percben ismét Stinát ünnepelhették a társak, a csereként beállt csatár rendkívül szép találatot akasztott a vendégek kapujába.
Moldova – Liechtenstein 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Stina (90+2., 90+4.) ill. –
A csoport végeredménye:
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…