Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A DVSC játékosainak nem sok öröme lehetett a Ferencváros elleni mérkőzésben, talán az egyetlen kivétel Major Sámuel, aki ezen a meccsen debütált az NB I-ben.
A 20 éves játékos csereként, a mérkőzés 78. percben állt be, a rutinos Varga Józsefet váltva. Major a mérkőzés után a DVSC honlapjának nyilatkozott.
“Egy gyerekkori álom vált valóra azzal, hogy debreceniként bemutatkozhattam a DVSC felnőttcsapatában az élvonalban, ráadásul a Ferencváros vendégeként. Remek hangulat uralkodott a stadionban, és a cívisvárosból is rengetegen elkísértek minket. Ami hiányzott, az egy győzelem volt. Egy bő negyedórát kaptam, igyekeztem minél többször labdához érni és segíteni a csapatot a szépítés érdekében, de sajnos nem jött össze a gól. Szimpatikus számomra az új vezetőedző elképzelése, bízom benne, hamarosan teljes mértékben meg tudjuk valósítani a pályán azt, amit elvár tőlünk. Egy kupameccsen játszottam már a Lokiban, bízom benne, hogy az élvonalbeli játékperceim száma is növekszik majd a közeljövőben. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű időszak van mögöttem, de egyértelműen pozitív számomra az NB I-es debütálásom.
Major nyáron tért vissza Debrecenbe, ahol utánpótlás szinten kezdte a pályafutását. 2017-ben szerződtette a Red Bull Salzburg, amelynek felnőtt csapatában nem lépett pályára, de a fiókcsapat, Liefering alapjátékosa volt.
2022 januárjában igazolt a Admira Wacker együtteséhez, azonban ott csak félévet töltött, innen szerződött a DVSC-hez.
Major az utánpótlás válogatottakban is rendszeresen pályára lépett, 2018 óta különböző korosztályokban, összesen 22 válogatott mérkőzése van.
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…