A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Olasz sajtóinformációk szerint a Tottenham nyitott lenne arra, hogy egy újabb játékost igazoljon le a Juventustól…
(Photo by Filippo Alfero – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)
A Calciomercato információi szerint a Tottenham szemet vetett a Juventus sokat bírált amerikai középpályására, Weston McKennie-re, akit a londoniak akár már a januári átigazolási időszakban megszereznének.
A Schalkétől két évvel ezelőtt először csak kölcsönben, majd végleg megszerzett 24 éves középpályás eddig 57 mérkőzésen hat gólt szerzett a Juventusban, mivel gyakran bajlódik sérülésekkel-. McKennie az elmúlt idényt már februárban befejezte kettős lábközépcsont-töréséből kifolyólag, 21 bajnokin és összesen 29 mérkőzésen tudott csapata rendelkezésére állni. Az idei nyáron is fizikai problémákkal adódott, de a szezonban eddig kilenc Serie A-s, és 13 tétmeccsen szerepelt, a teljesítményével azonban kevésbé elégedettek.
A Tottenham sportigazgatója, Fabio Paratici és vezetőedzője, Antonio Conte egyaránt dolgozott már korábban a torinói klubnál, így nyitottak Serie A-s játékosok foglalkoztatására, a rekordbajnoktól például Dejan Kulusevskit foglalkoztatják, aki valósággal szárnyal a londoniaknál.
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…