Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
A francia bajnokság (Ligue 1) 15. fordulójának vasárnapi játéknapját a listavezető PSG mérkőzése nyitotta, akik az Auxerret látták vendégül.
(Photo by Xavier Laine/Getty Images)
Kevés lehetőséget, de nagy PSG fölényt hozott a mérkőzés első félideje. A találkozó első nagy lehetőségét kihasználva a hazaiak a 11. percben előnybe is kerültek. Egy Messi kiugratást Mendes tálalt középre, Mbappé pedig védhetetlenül a léc alá varrta a labdát, 1-0! Az Auxerre egy komoly lehetőséget tudott kidolgozni az első 45 percben, erre a 17. minutumban került sor, amikor Niang tornáztatta meg Donnarummát, aki nagy bravúrral hárítani tudta a próbálkozást. A PSG ezt követően nagy mezőnyfölényben futballozott, ám ez az erősen tartalékos hozzáállás nem volt elég arra, hogy többször megbontsák az Auxerre védekezését.
A második játékrész aztán ugyanúgy kezdődött, ahogy az első 45 perc. A félidő első perceit igyekezett jobban megnyomni a párizsi alakulat, ami újabb góllal párosult. Nuno Mendes egyéni alakítását követően több védőt is átverve tálalt középre, amit Soler okosan a hosszú alsóba bólintott, 2-0! Az 57. percben aztán sikerült teljes mértékben a találkozót. Egy vendég szögletet követően indított ellentámadást a PSG, Soler kiugratásával pedig Hakimi nyargalhatott egészen a kapuig, ahol Costil mellett higgadtan elpasszolta a játékszert, 3-0! A 66. minutumban még tovább növelhette volna az előnyét a párizsi alakulat, ám Messi kísérleténél a felső léc megmentette a vendégeket. A 81. percben aztán megszületett a 4. találat is, egy nagy védelmi hibát kihasználva Ekitike visszatett labdájából Sanches volt eredményes, 4-0! Nem sokkal később még tovább nőtt a különbség, egy újabb védelmi hiba nyomán Ekitike talált a hálóba, 5-0! A PSG így összességében félgőzzel is kiütéses győzelmet aratott és 5 pontos előnnyel várhatja a világbajnokság utáni folytatást.
Paris Saint-Germain – AJ Auxerre 5-0 (1-0)
Helyszín: Parc des Princes Vezette: T. Leonard
Gólszerzők: Mbappé (11.), Soler (51.), Hakimi (57.), Sanches (81.), Ekitike (84.) ill.-
Sárga lapok: -ill.-
Kiállítás: -ill.-
PSG: Donnarumma – Ramos (Kimpembe 75.), Pereira, Mukiele – Mendes, Verratti (Zaire-Emery 82.), Soler (Sanches 61.), Hakimi – Neymar (Ekitike 75.), Mbappé, Messi (Sarabia 75.) Vezetőedző: Christophe Galtier
Auxerre: Costil – Joly (Hein 58.), Raveloson, Jubal, Jeanvier, Mensah – Sinayoko (Perrin 58.), Sakhi (M’Changama 84.), Touré, Autret (Charbonier 70.) – Niang (Da Costa 58.) Vezetőedző: Christophe Pelissier
A mérkőzés összefoglalója:
A 15. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Lyon – Nice 1-1
Szombat:
Lens – Clermont 2-1
Rennes – Toulouse 2-1
Vasárnap:
PSG – Auxerre 5-0
15:00 Brest – Troyes
15:00 Lille – Angers
15:00 Montpellier – Reims
15:00 Nantes – Ajaccio
17:05 Strasbourg – Lorient
20:45 Monaco – Marseille (Tv: Match 4)
A bajnokság aktuális állása:
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások