Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A női Bajnokok Ligája 2022-2023-as kiírásának csoportkörében szerda este a negyedik forduló vette kezdetét négy mérkőzéssel…
(Photo by Franz Kirchmayr/SEPA.Media /Getty Images)
A C csoport rangadóján az esélyesebb Arsenal hazai környezetben 1-0-ra felülmúlt a Juventust a holland Vivianne Miedema első félidei találatával, így az “ágyúsok” tíz ponttal továbbra is vezetik a csoportot, míg a torinóiak első vereségüket szenvedték el a sorozatban. A címvédő Olympique Lyon a “halálcsoport” leggyengébb csapatát másodszor is magabiztosan legyőzte, így a két forduló után még csak egypontos francia együttes hét egységével megelőzi a Juvét a második helyen. A Zürich elleni 4-0-s hazai sikerből a második félidőben Melvine Malard két góllal vette ki a részét, a másik két találatnál pedig gólpasszt adott.
Olympique Lyon – Zürich 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Horan (14.), Malard (65., 79.), Cascarino (90+4.), ill. –
Arsenal – Juventus 1-0 (1-0)
Gólszerző: Midema (17.), ill. –
(Részletes tabella a táblázat jobb felső sarkában található ikonra kattintva érhető el!)
Eközben a másik szerdai csoport rangadóján a Bayern München jókora meglepetésre vissza tudott vágni a Barcelonának és hazai pályán 3-1-re legyőzte az előző sorozatban döntőt játszó katalán alakulatot. A bajorok Klara Bühl és Lina Magull találataival már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, majd a második játékrész derekánál Lea Schüller a harmadik góllal végképp padlóra küldte a Barcát, melynek innentől kezdve már csak egy becsületgólra futotta erejéből a brazil Geyse jóvoltából. A két csapat így kilenc-kilenc ponttal áll a csoport élén, de mivel az előző fordulóban a Barca 3-0-ra győzött, így jobb egymás elleni eredménye révén továbbra is ők állnak jobban. A Benfica a papírformának megfelelően másodszor is legyőzte a Rosengardot, az idegenbeli 3-1-es sikerhez a kanadai Cloe Lacasse két góllal járult hozzá.
Bayern München – Barcelona 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Bühl (4.), Magull (10.), Schüller (60.), ill. Geyse (65.)
Rosengard – Benfica 1-3 (1-2)
Gólszerzők: Schough (30.), ill. Lacasse (37., 40.), Raysla (47.)
(Részletes tabella a táblázat jobb felső sarkában található ikonra kattintva érhető el!)
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…