Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A címvédő francia válogatott Marokkó 2-0-s legyőzésével bejutott az idei világbajnokság fináléjába, az észak-afriaiak menetelése a bronzmérkőzéssel zárulhat…
(Photo by Ercin Erturk/Anadolu Agency via Getty Images)
A marokkói válogatott szövetségi kapitánya, Valid Regragi szerint a franciák elleni vereség után csapat meg akarja szerezni a harmadik helyet a világbajnokságon:
“Nehéz lesz felállni ebből a vereségből. A bronzmecsen több olyan játékosnak is lehetőséget adok, akik eddig kevesebbet szerepeltek, de ez nem változtat azon, hogy mindenképp szeretnénk éremmel hazatérni. A legfontosabb, hogy pozitív képet alakítottunk ki a marokkói válogatottról, bizonyítottuk, hogy igenis létezik a futball ebben az országban, és az egész világ láthatta, milyen hangulatot teremtettek a szurkolóink a stadionban.”
“Sajnos balszerencsések voltunk, mert Najef Agerd a bemelegítés után jelezte, hogy nem tudja vállalni a játékot, Romain Szaisszt az első félidőben kellett lecserélnem sérülés miatt, Nusszair Mazrauit pedig a szünetben. Ezt már nem bírta el a csapat, ám akik a pályán maradtak, mindent beleadtak. Ám ha Franciaország az ellenfél, akkor a legkisebb hibáért is nagy árat kell fizetni. Az első félidőben mutatott játékunkkal esélyünk sem volt bejutni a döntőbe, a fordulás után már jobban játszottunk, de egyik helyzetünket sem tudtuk kihasználni, a második gól pedig lezárta a meccset” – értékelt a szakember.
A világbajnokság bronzmérkőzésére szombaton 16 órától kerülhet sor Horvátország ellen.
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…