Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Franciaországban nagy vihart kavart a múlt vasárnapi világbajnoki döntő, sok szurkoló képtelen megemészteni a címvédő válogatott vereségét…
(Photo by Tnani Badreddine/DeFodi Images via Getty Images)
Franciaországban a szurkolók petíciót indítottak, hogy játsszák újra a világbajnoki döntőt a franciákat sújtó játékvezetői hibák miatt. Természetesen aligha gondolhatta bárki komolyan, hogy mindez előfordulhat, és a nemzetközi szövetség el is oszlatta a kételyeket.
A FIFA a pénteki napon jelezte, hogy a speciális munkacsoportja semmiféle szabálytalanságot nem talált a világbajnokság 64 mérkőzésén, így a döntőben sem. A hírek szerint a munkacsoport figyelemmel kísérte az esetleges meccsmanipulációra utaló jeleket, illetve az integritást.
A franciák számonkérték a mérkőzés játékvezetőjét, Szymon Marciniakot, amiért büntetőt ítélt csapata ellen, valamint hogy nem állították ki az argentin játékosát, Nicolás Otamendit, és azt is műhibaként aposztrofálták, hogy megadta az argentinok harmadik gólját, miközben két cserejátékos belépett az oldalvonal mentén a pályára még azelőtt, hogy a játékszer áthaladt volna a gólvonalon. A tegnapi sajtótájékoztatóján a lengyel bíró csattanósan reagált a “hibáira”:
“A franciák elfelejtik megemlíteni ezt a fotót, amin az látható, hogy hét francia cserejátékos van a pályán, miközben Mbappé gólt lő” – miközben megmutatta a telefonját az esetet.
Emellett a gallok nem tettek említést a petícióban arról sem, hogy a 123. percben Kolo Muani ziccerénél, melyet Martínez kapus védett, több cserejátékos ugyancsak belépett a pályára – mint ahogyan a harmadik góljukat megelőző tizenegyes előtt Dayot Upamecano fej felett kézzel ütötte tovább a labdát.
Szymon Marciniak, the referee for the World Cup Final, has responded to @lequipe’s criticism that Lionel Messi’s second goal shouldn’t have counted:
“The French didn’t mention this photo, where you can see how there are seven Frenchmen on the pitch when Mbappé scores a goal.” pic.twitter.com/MW6y73iiLN
— Zach Lowy (@ZachLowy) December 23, 2022
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…