Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham együttese a Brentford kapusával, David Rayával erősítené meg a keretét.
(Photo by Clive Rose/Getty Images)
A legfrissebb angol sajtóhírek szerint a Tottenham együttese már Hugo Lloris pótlásán dolgozik. A 36 éves hálóőrt még másfél évig köti a szerződése a Spurshöz, és a források alapján a vezetőség már nem tervez hosszabbítani a rutinos franciával. A londoni klub így az utóbbi időszakban új kapus után kezdett el nézelődni és meg is találták a legfőbb célpontjukat a Brentford hálóőrének, David Rayának a személyében. A spanyol játékos a Brentfordban rendre kiemelkedő teljesítményt nyújt, aminek köszönhetően például a spanyol válogatottba is meghívót kapott és ott lehetett a katari labdaraúgó-világbajnokságon. A hírek szerint a Spurs elsőszámú célpontja Raya, ám amennyiben vele nem tudnak megegyezni, úgy az Everton kapusát, Jordan Pickfordot környékeznék meg.
David Raya 2019 nyarán került a Brentfordhoz, akik 3,35 millió euróért szerződtették őt a Blackburntől. A klub színeiben azóta 141 mérkőzésen lépett pályára, ebből 47-et kapott gól nélkül zárt. Szerződése 2024 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 22 millió euróra taksálja a transfermarkt.
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…