Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Gareth Bale bejelentése a visszavonulását illetően olyannyira váratlanra sikeredett, hogy azt még legutóbbi klubjánál, a Los Angeles FC-nél sem sejtették (…)
(Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)
(…) Mindezt a LAFC általános igazgatója John Thorrington is elismerte a nyilvánosság előtt. A klubvezető mint mondta, ők arra számítottak, hogy az MLS rövidesen kezdődő új idényére Bale visszatér a csapathoz.
“A bejelentése előtt egy nappal korábban felhívott Bale és az ügynöke, majd elmagyarázták a döntésüket, és az ide vezető okokat. Bale őszinte volt, olyannyira, hogy egyből tudtam, megmásíthatatlan döntést hozott.” – fogalmazott Thorrington, aki mint mondta, meglepődtek, de tiszteletben tartják a walesi klasszis szándékát.
“Vártunk a visszatérésére, nem gondoltuk volna, hogy többé nem játszik az LAFC-ben. Tiszteletben tartjuk a döntését, hálásak vagyunk neki azért, amit a klubunkért tett, és a legjobbat kívánjuk neki karrierje végeztével is!” – így Los Angeles-i klubvezető, aki megjegyezte azt is, hogy Bale szereplése az LAFC-ben így is történelmire sikeredett, hiszen a klub megnyerte az első bajnoki címét az észak-amerikai profi labdarúgó-ligában (MLS).
Gareth Bale 14 alkalommal játszott a Los Angeles FC-ben, ugyan csupán három gólt jegyzett. Az utolsó találata egyébként valóban kulcsfontosságúnak bizonyult az MLS -döntőjében, amikor is a hosszabbítás 128. percében egalizált a Philadelphia Union ellen (A LFC ezzel büntetőkre mentette a finálét, amelyet végül meg is nyert – a szerk.).
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…