De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Nemzetközi sajtóinformációk szerint a MOL Fehérvár első csapatának keretéből kitett rutinos csatár távozása egyre valószínűbb…
A sport5.co.il információi szerint az egykori ötszörös izraeli bajnok Hapoel Beer-Seva szeretné megszerezné a MOL Fehérvártól száműzött grúz támadó, Budu Zivzivadzét.
Mint ismeretes, október közepén a MOL Fehérvár–Újpest (0-1) meccs lefújása után a fehérvári szurkolók azt követelték „kedvenceiktől”, hogy vegyék le a mezt, miközben az ünneplő vendégdrukkerek, a tavasszal a Megyeri úton kölcsönben szereplő, a lila-fehéreket 11 góllal segítő Zivzivadzét is éltették. A Vidi grúz támadója tapssal viszonozta a gesztust, majd elcserélte a mezét Vincent Onovóval, s a kapottat még a pályán magára is húzta.
Ezt követően a fehérvári klub vezetősége tiszteletlennek vélte a viselkedését és a 28 éves támadót a második csapathoz száműzte. Zivzivadze pár héttel később egy NB III-as bajnokin súlyos sérülést szenvedett, melyet követően hazájában rehabilitálódott, de azóta visszatért Magyarországra.
“A fegyelmi vétség, amelyet elkövetett az Újpest elleni mérkőzés után, számomra sem volt elfogadható, ha sikerül megegyeznünk, télen már máshol folytatja a pályafutását” – szögezte le a közelmúltban Juhász Roland, a MOL Fehérvár sportigazgatója.
Zivzivadze 2020-ban került Fehérvárra, majd az előző idényben parkolópályára került a csapatnál, ezért a 2021-2022-es évad második felét kölcsönben Újpesten töltötte, ahol 12 bajnokin 11 gólt szerzett. Nyáron többször is hangsúlyozta, hogy szeretne a lila-fehéreknél maradni, azonban végül visszatért a fehérváriakhoz. Az idei szezonban száműzetéséig tíz mérkőzésen egy gólt szerzett.
Klubváltása ügyében a közelmúltban a játékos ügynöke ciprusi első osztályú csapatokkal is egyeztetett, de egyelőre nem sikerült új klubot találnia számára.
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán