Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
A német bajnokság (Bundesliga) 18. fordulójának szombati játéknapját a Bayern München és az Eintracht Frankfurt összecsapása zárta.
(Photo by Fantasista/Getty Images)
Két 1:1-es döntetlennel indította a 2023-as évet a bajnokságban a Bayern München gárdája, amelyet így alaposan megközelítettek a közvetlen üldözők. A rekordbajnok ezúttal a BL-indulást érő pozíciókért küzdő Eintracht Frankfurtot fogadta. A vendégek az első percekben igen aktívan kezdtek, és a játékrész első felében többször is eljutottak apróbb helyzetekig, mivel a Bayern sokszor elvesztette a labdát akár a saját térfelén is. Az első veszélyes helyzetekre a hazaiak részéről egészen a 30. percig kellett várni, ekkor Trapp előbb Kimmich távoli kísérletét hárította, majd a kipattanónál Müller próbált meg lecsapni a labdára, de Trapp itt is résen volt és védeni tudott. A 34. minutumban aztán már a Frankfurt kapusa is tehetetlen volt: egy szépen felépített támadás végén Stanisic középre tett labdája találta meg az üresen maradó Sanét, aki kapásból a hálóba vágta a labdát, 1-0! A szünetig nem alakult újabb veszélyes helyzet, így a Bayern egygólos előnnyel vonulhatott pihenőre.
A második játékrész első felében sem változott a játék képe, mindkét csapat támadott becsülettel, de igazán nagy lehetőséget egyik fél sem tudott kialakítani. A 70. percben aztán összejött a Frankfurtnak az egyenlítés! A vendégek a saját tizenhatosuknál tudtak megtörni egy Bayern akciót, majd az ebből indított ellentámadás végén Kamada jól tálalt Kolo Muani elé, aki Upamecanót megverve el tudta lőni a labdát Sommer mellett, 1-1! A folytatásban is inkább a Frankfurt volt aktívabb, Nagelsmann hiába próbált meg cserékkel belenyúlni csapatába, a bajorok nem tudtak magasabb sebességi fokoztba kapcsolni. A véghajrában még Borré lövése okozott riadalmat a hazai kapu előtt, de ezt egy védő blokkolni tudta. Ezt követően már nem alakult ki újabb nagy lehetőség, így a Bayern sorozatban harmadszor játszott döntetlent a bajnokságban, és egy pontra lecsökkent az előnyük az Union Berlin előtt.
Bayern München – Eintracht Frankfurt 1-1 (1-0)
Helyszín: Allianz Arena Vezette: S. Jablonski
Gólszerzők: Sané (34.) ill. Kolo Muani (69.)
Sárga lapok: de Ligt (8.), Sommer (25.), Upamecano (56.) ill. Borré (80.)
Kiállítás: -ill.-
Bayern München: Sommer – Davies, de Ligt, Upamecano, Stanisic (Sabitzer 90.) – Kimmich, Coman (Gravenberch 70.), Musiala, Müller, Sané (Gnabry 70.) – Choupo-Moting (Tel 77.) Vezetőedző: Julian Nagelsmann
Eintracht Frankfurt: Trapp – Tuta, Hasebe, Ndicka – Buta, Rode (Kamada 64.), Sow, Knauff – Lindström (Borré 64.), Götze (Jakic 85.) – Kolo Muani (Alidou 90+4.) Vezetőedző: Oliver Glasner
A mérkőzés összefoglalója:
A 18. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
RB Leipzig – VfB Stuttgart 2-1
Szombat:
Freiburg – Augsburg 3-1
Hertha Berlin – Union Berlin 0-2
Hoffenheim – B. Mönchengladbach 1-4
Mainz – VfL Bochum 5-2
Werder Bremen – Wolfsburg 2-1
Bayern München – Eintracht Frankfurt 1-1
Vasárnap:
15:30 Schalke – Köln (Tv: Aréna 4)
17:30 Bayer Leverkusen – Borussia Dortmund (Tv: Aréna 4)
A bajnokság aktuális állása:
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…