Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: Szoboszlai duplával lett hős a Stuttgart ellen – VIDEÓVAL

Egyik kedvenc elsőligás ellenfelével nézett szembe ma este a minimum dobogós helyre hajtó Leipzig együttese. A magyar válogatott játékosok által is fémjelzett csapat azt a Stuttgartot fogadta a bajnokság 18. fordulójának nyitányán, melytől még sosem kapott ki.

(Photo by Hendrik Schmidt/picture alliance via Getty Images)

Bundesliga – 18. forduló
Egészen jó formában várta a mai találkozót a lipcsei klub, lévén két remek eredménnyel kezdték az évet. Marco Rose tanítványai előbb döntetleneztek a Bayern Münchennel, majd tönkreverték a tökutolsó Schalkét. Ellenben a Stuttgart november eleje óta nem nyert tétmeccset, így nem túl meglepő, hogy az idény felénél a kiesőzóna elől menekülnek.

A két együttes a bajnokság első fordulójában találkozott legutóbb. Akkor még egy teljesen másik Leipzig számára szinte hízelgő volt a stuttgarti döntetlen.

Nagyon régen, még szeptember elején talált a kapuba Szoboszlai Dominik. Ma azonban rögtön kétszer is beköszönt, szinte egymaga megnyerve a mérkőzést. A magyar válogatott csapatkapitánya először a 24. percben köszönt be a sváboknak. Jó harminc méterről vágott rá egy szabadrúgást a vendég kapura. A szünet után nőtt kétgólosra a hazai előny: Szoboszlai a tizenhatos előteréből vállalkozott egy gyönyörű lövésre.

A Stuttgart részéről csak szépítésre futotta: Fuhrich büntetőből talált be a 68. percben. Gulácsi Péter sajnos továbbra is sérült, ám a meccs legjobbjaként tündöklő Szoboszlai, illetve Willi Orban is végigjátszotta a találkozót.

RB Leipzig – VfB Stuttgart 2-1 (1-0)
Helyszín: Red Bull Arena (Lipcse); Vezette: Felix Zwayer
Gólszerző: Szoboszlai (24., 49.), ill. Fuhrich (68.-büntetőből)

Leipzig: Blaswich – Raum, Gvardiol, Orban, Henrichs – Olmo, Schlager, Haidara, Szoboszlai – Werner, André Silva.
Stuttgart: Müller – Vagnoman, Ito, Anton, Stenzel – Endo, Karazor, Fuhrich – Nartey, Pfeiffer, Kastanaras.

A meccs összefoglalója:

A 18. forduló menetrendje:
2023. január 27. Péntek
RB Leipzig – VfB Stuttgart 2-1

2023. január 28. Szombat
15:30 Freiburg – Augsburg
15:30 Hertha BSC – Union Berlin (tv: Arena 4, élő)
15:30 Hoffenheim – Borussia Mönchengladbach
15:30 Mainz – Bochum
15:30 Werder Bremen – Wolfsburg
18:30 Bayern München – Eintracht Frankfurt (tv: Arena 4, élő)

2023. január 27. Vasárnap
15:30 Schalke 04 – 1. FC Köln (tv: Arena 4, élő)
17:30 Bayer Leverkusen – Borussia Dortmund (tv: Arena 4, élő)

A bajnokság állása:


Standings provided by Sofascore