Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Olasz források szerint még a Deadline Day lejárta előtt Diego Llorente játékjogával erősíthet az AS Roma…
(Photo by James Williamson – AMA/Getty Images)
Míg a római drukkerek Zaniolo helyzetével voltak elfoglalva az elmúlt napok folyamán, addig derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy az AS Roma csatárfronton erősíthet, hiszen a Leeds United spanyol támadója, Diego Llorente érkezhet.
Gianluca Di Marzio beszámolója szerint a játékos egy drága kölcsönszerződés részeként érkezhet, amely lejárta végén a római klub vásárlási opcióval is élhet a nyár folyamán.
Diego Llorente jelenleg igen gyenge szezont tud a háta mögött, mindössze 13 mérkőzésen léphetett pályára, ez alatt pedig egy gólt sem tudott a neve mellé jegyezni az idei kiírásokban.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…