A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
A Darmstadt feljutása után a német másodosztályú bajnokság (2. Bundesliga) zárófordulójában a másik feljutó helyezett kilétére is fény derült…
(Photo by Alexander Hassenstein/Getty Images)
A német másodosztályú bajnokság (2. Bundesliga) vasárnap délutáni zárófordulójában drámai végjátékban a Heidenheim története első feljutását harcolta ki, miután a hosszabbításban szerzett két góllal fordított és nyerte meg a maga mérkőzését 3-2-re a Regensburg ellen.
Ezzel párhuzamosan az öt év után a Bundesligába visszavágó Hamburger SV hiába győzött és ünnepelte a feljutást, a sérült Németh Andrást nélkülöző kikötővárosiak csak a harmadik, osztályozót jelentő pozícióban zártak, ahol majd a VfB Stuttgarttal játszanak az élvonalért. Az újonc feljutó ráadásul bajnok lett, mivel a már biztos feljutó Darmstadt 4-0-s vereséget szenvedett az utolsó meccsén.
A negyedik helyen a Fortuna Düsseldorf, az ötödiken a St. Pauli végzett, a mezőny első felében zárt például a Karlsruhe, a Holstein Kiel, a Kaiserslautern és a Hannover 96 is, azonban például a Hansa Rostock és az 1. FC Nürnberg csak az utolsó bennmaradó helyeket csípte el.
A Bundesliga tavalyi kiesői közül a Greuther Fürth a 12. helyen ért célba, az Arminia Bielefeld 16. helye viszont azt jelenti, hogy osztályozót kell vívniuk a bennmaradásért és közel kerültek hozzá egymás után két osztályt zuhanjanak. A másodosztályból az említett Regensburg és a Sandhausen búcsúzott egyenes ágon.
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…
Két pontra megközelítették a bennmaradást érő 17. helyet Davide Ballardiniék!
Erling Haaland négy góllal jelentkezett…
Ráasául csak egyszer kaptak ki a bajnokságban eddig