Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
Nemzetközi sajtóértesülések szerint az MLS-ben köthet ki a belga KRC Genk ghánai válogatott futballistája…
(Photo by Isosport/MB Media/Getty Images)
Egybehangzó belga sajtóértesülések szerint a KRC Genk ghánai támadója, Joseph Paintsil előrehaladott tárgyalásokat folytat az MLS-ben szereplő Los Angeles Galaxy elöljáróival, hogy hamarosan leszerződjön az amerikai csapathoz.
A 26 éves szélső a Genk egyik legjobbjának számít, hiszen az előző szezonban 14 bajnoki találata mellett 14 gólpasszt is kiosztott, a jelenlegi kiírásban pedig 23 bajnoki meccsen 6 gól és 4 assziszt került a neve mellé. Emellett öt mérkőzésen kétszer volt eredményes az Ekl-ben. Paintsil 2018 óta több mint 150 mérkőzésen lépett pályára a belga csapat színeiben. Menet közben a 2020-2021-es idényben a török Ankaragücü alkalmazásában szerepelt kölcsönben.
Paintsil annak idején 2017 nyara és 2018 júliusa között volt az FTC labdarúgója, a zöld-fehéreknél az NB I-ben 25 meccsen 10 gólig jutott.
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere