A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Real Madrid középpályását, Jude Bellinghamet két meccsre eltiltották, miután kiállították a Valencia elleni bajnoki lefújását követően. Most a játékos is elmondta a véleményét az esettel kapcsolatban.
(Photo by Aitor Alcalde/Getty Images)
A Real Madrid középpályása, Jude Bellingham szerint példát statuálnak vele, amiért a Valencia elleni piros lapja után kétmeccses eltiltást kapott.
A 20 éves játékost a játékvezető, Jesus Gil Manzano állította ki a vitatott sípszava után, így a Mestallában 2-2-es állással ért véget a mérkőzés. A hosszabbítás végére a Real Madrid még mindig támadásban volt egy szögletet követően, a sípszó pedig éppen akkor hangzott el, amikor Bellingham Brahim Diaz keresztlabdájából fejelt a kapuba. Ekkor derült ki, hogy Bellingham “gólja” a sípszó után született, és az angol, valamint több madridi csapattársa is vitatta a döntést. Gil Manzano ekkor a tiltakozásáért Bellinghamnek azonnal piros lapot mutatott fel.
Bellingham a szerdai, RB Leipzig elleni 1-1-es döntetlen után így nyilatkozott:
“Nem mondtam semmi sértőt. Nem mondtam semmi mást, mint amit a csapattársaim mondtak, és úgy gondolom, hogy néha, mivel új vagyok, példát akarnak statuálni velem. Végül is nekem kell felelnem a tetteimért, és nem vagyok büszke rá. De úgy gondolom, hogy két meccs ezért egy kicsit nevetséges. Ám ha kettő, akkor vállalnom kell a felelősséget, és a lelátóról kell szurkolnom.”
Bellingham így most kihagyja a Celta Vigo és az Osasuna elleni La Liga-mérkőzéseket, bár az eltiltás ellen fellebbezni lehet.
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Robog az újabb bajnoki cím felé Pep Guardiola csapata…
Könnyen lehet, hogy ez volt Dárdai Pál utolsó hazai bajnokija a csapattal…
A kígyótérről vágta a kapuba a labdát Fabian Reese…
Felelevenítette a viszonyát a klubbal…
Pályára lép többek között a Manchester City, a Chelsea, a Real Madrid és a Borussia Dortmund…
Hamarosan gólrekorder lehet…
Megvan az első feljutó a francia másodosztályban…
Egy fiatalra és egy veteránra is számítanak…
Véget ért az alapszakasz az olasz másodosztályban…