A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
(Photo by Simon Stacpoole/Offside/Offside via Getty Images)
A Vörös Ördögök vezetőedzője, Erik ten Hag szerint a csapata képes volt a fordítást követően stílust váltani és átvenni a mérkőzésen az irányítást, aminek következtében sikerült helyzeteket kialakítani és gólokat szerezniük.
“Úgy vélem, hogy az első 30-35 percben a legjobb teljesítményünket nyújtottuk az idényben. Nagyon jól játszottunk a labdával és anélkül is. Az utolsó tíz percben szintén. Az első játékrész hajrájában és a második félidőben visszaestünk, és láthattuk, hogy a Liverpool egy kiváló csapat. Azonnal átvették az irányítást, ám aztán sikerült stílust váltanunk, különösen a játékrendszerünk tekintetében, és attól fogva mi uraltuk a találkozót. Hittünk magunkban, helyzeteket dolgoztunk ki és gólokat szereztünk” – nyilatkozta a mérkőzést követően Erik ten Hag.
Továbbá úgy véli a holland szakember, hogy minden csapatnak szüksége van az ilyen fantasztikus pillanatokra, amikre építhet egy csapat.
“Minden csapatnak szüksége van az idény során ilyen pillanatokra, ám nekünk eddig ez nem volt meg. Ez lehet az a momentum, amelyből a csapat hitet és energiát meríthet, hogy nagyszerű dolgokat érhessünk el. Úgy vélem, ha képesek vagyunk így legyőzni a Liverpoolt, akkor bárki ellen nyerhetünk. Szóval ez csak rajtunk múlik” – fogalmazott az 54 éves tréner.
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…