Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
A magyar U21-es válogatott az új szövetségi edzővel megnyert első felkészülési meccse után az első tétmérkőzésére készül…
A magyar U21-es válogatott a korosztályos Európa-bajnoki selejtezősorozat következő mérkőzésén Kazahsztán vendége lesz kedd délután, melyet hazai pályán korábban már legyőzött.
Az újonnan kinevezett szövetségi edző, Szélesi Zoltán a múlt héten lejátszott felkészülési mérkőzésen sikerrel debütált a Moldova elleni 2-0-s győzelem jóvoltából.
Tavaly ősszel, Szegeden a mieink Kovács Mátyás és Eördögh András góljával 2-0-ra nyerni tudtak Kazahsztán ellen, az MTK szélsője szerint bár várhatóan többet lesz nálunk a labda, mint az ellenfélnél, kemény csata vár a mieinkre kedden.
“A gól miatt jó emlékeim vannak annak a kazahok elleni szegedi meccsről, végig dominálni tudtunk, főleg az első félidőben játszottunk nagy fölényben. Ellenfelünk azon a meccsen visszaállt a védekező zónába és kontrákra épített, hasonló taktikai hozzáállásra számítok tőlük a holnapi mérkőzésen is, ezért várhatóan sokat lesz nálunk a labda, ezt kihasználva kell minél több helyzetet kialakítanunk. A gyors gól sokat segített az első meccsen, és természetesen kedden is megkönnyítené a dolgunkat, de a mérkőzés előtt arra számítok, hogy nagyon kemény csata vár ránk egy igen kellemetlen stílusú ellenféllel szemben” – mondta Kovács Mátyás az mlsz.hu-nak.
A magyar U21-es válogatott hat forduló alatt szerzett hét pontjával jelenleg a negyedik helyet foglalja el a hatcsapatos selejtezőcsoportban, Szélesi csapata az eddig hárompontos kazahok vendégeként kedden 15 órától lép pályára.
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…