Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
Mint arról beszámoltunk, a Bayern München együttese hazai pályán 1:0-s győzelmet aratott az Arsenal ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, így 3:2-es összesítéssel bejutottak a legjobb négy közé, ahol majd a Real Madriddal kell megküzdeniük. A bajorok számára nem csupán azért fontos ez a továbbjutás, mert így 2020 után szerepelnek ismét a legjobb négy között, hanem azért is, mert Manuel Neuer rekorder lett. A Bayern kapusának ez volt a 138. mérkőzése az elitsorozatban ebből pedig 58. alkalommal zárt kapott gól nélkül, amivel Iker Casillas korábbi rekordját döntötte meg. Neuer Casillast még a Lazio elleni nyolcaddöntő visszavágóján érte be, most pedig már egyedüli csúcstartónak mondhatja magát, ezt a rekordot pedig még tovább növelheti az előttünk álló időszakban. A ranglistát tehát már Neuer egyedül vezeti, de a Top5 mezőnyét olyan legendás kapusok alkotják még rajta kívül, mint a korábban említett Casillas (57), Gianluigi Buffon (52), Edwin van der Sar (50), és Petr Cech (47).
𝟱𝟴 𝗖𝗟𝗘𝗔𝗡 𝗦𝗛𝗘𝗘𝗧𝗦 👑@Manuel_Neuer makes history by setting a new #UCL record ⭐🐐#MiaSanMia pic.twitter.com/A90AnBWgBo
— FC Bayern Munich (@FCBayernEN) April 18, 2024
Borítókép: (Photo by Alex Grimm/Getty Images)
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…