Fiatal magyar védőt igazolt a Zalaegerszeg – HIVATALOS
Tovább formálódott a tulajdonosváltás után átalakuló Zalaegerszeg kerete, amely ezúttal egy fiatal jobbhátvéddel gyarapodott…
A Zalaegerszegi TE hivatalos oldalán tudatta, hogy szerződtette a legutóbb a Vasas alkalmazásában álló Bodnár Gergőt.
A 20 éves jobbhátvéd Budapesten született, de egészen kis korától az Egyesült Királyságban élt, ott ismerkedett meg a labdarúgással. Ifjúsági pályafutását a Peterborough United utánpótlás rendszerében kezdte meg, ahol lépésről lépésre haladt felfelé a korosztályos ranglétrán, egészen addig, míg az U18-as csapattal az FA Youth Cup kiírásában is szerepet kapott. Gergőnek így gyerekkorában lehetősége adódott olyan játékosok, csapattársak mellett fejlődni, mint Sammie Szmodics, vagy épp Ivan Toney, aki azóta a felnőtt angol válogatottban is bemutatkozhatott.
A Peterborough U21-es csapatából Bodnár 2022-ben kölcsönszerződött a National League-ben versenyző Kettering Townhoz, majd a következő szezon telén a Barwell együtteséhez szegődött, szintén kölcsönbe. Tavaly júliusban visszatért Magyarországra, és a Vasas játékosa lett, ahonnan nem sokkal ezelőtt távozott.
A tehetséges futballista az elmúlt években rendszeres szereplője volt a különböző korosztályos válogatottaknak.