MU: az AS Roma kulcsembere érkezik!? – sajtóhír
Olaszországi beszámolók szerint a Manchester United lehet a következő klubja a jelenleg az AS Románál futballozó Manu Konénak.
A nagy munkabírásáról ismert francia középpályás 2024 nyarán érkezett a Borussi Mönchengladbach együttesétől az olasz fővárosba. Koné, Rómában hamar alapemberré vált; posztján az olasz bajnokság (Serie A) legjobbjai közé nőtte ki magát; miközben már 12-szer játszott hazája válogatottjában is.
Az olasz sportújságíró Francesca Teodori szerint már nem sokáig marad Manu Koné a „farkasoknál. Állítólag ugyanis a Manchester United együttese lehet a befutó a szerződtetését illetően.
„Nem akarok konkrétumot mondani, de úgy gondolom, van valóságalapja annak, hogy Manu Koné aZ MU játékosa legyen. Ha nem is most télen, akkor a következő nyáron.” – fogalmazott a római futball szakírója (értsd AS Roma és Lazio).
Francesca Teodori ezt követően egy összeesküvés-elméletet is felvázolt. Nevezetesen, hogy miután az AS Roma érdeklődik Joshua Zirkzee iránt.
„A Roma érdeklődik Zirkzee iránt. Szívesen visszahoznák őt az olasz bajnokságba. Nem tudom, hogy ennek lesz-e bármiféle köze Manu Koné jövőjéhez. Így azt se akarom mondani, hogy játékost cserélne a két klub. Egyet tudok, Manu Koné nyitott arra, hogy a Manchester United játékosa legyen.” – így a sportújságíró.