Bundesliga: ötgólos meccsen győzte le a Stuttgart a Frankfurtot! – videóval
A német bajnokság (Bundesliga) 17. fordulóját két nemzetközi kupaindulásra hajtó csapat, a VfB Stuttgart és az Eintracht Frankfurt összecsapása nyitotta.
Fordítani tudott a Stuttgart
Nagyon korán megszerezte a vezetést a Frankfurt együttese. Az 5. percben egy szögletnél Kristensen szakadt el a védőjétől és a fejese a hosszú sarokba hullott, 0-1! A félidő közepén némileg a semmiből jött a Stuttgart egyenlítése. Egy beívelésnél a kapujából kijövő Kaua Santos kiejtette a labdát, így Demirovicnak csak az üres kapuba kellett passzolnia, 1-1! 8 perccel később már a fordítás is összejött a hazaiaknak, miután Undav megpattanó lövése a jobb alsóban kötött ki, 2-1! A folytatásban is a Stuttgart volt a kapura veszélyesebb, de a szünetig újabb gólt nem láthatott a publikum.
Egyenlített a Frankfurt, de végül pont nélkül maradtak
A második félidő elején ismét a Suttgart volt az aktívabb fél, de mégis majdnem egyenlíteni tudott a Frankfurt. Az 58. percben ugyanis Knauff lőtt kapura kapásból a tizenhatoson belül, de a kísérlete a felső lécen csattant. A 66. minutumban Undav révén kerülhetett volna közelebb a győzelemhez a Stuttgart, de a támadó ziccerénél nagy védést mutatott be Kaua Santos. A véghajrá kezdetén viszont már összejött az egyenlítés a vendégeknek. A csereként beálló debütáns Amaimouni ugyanis egy jó cselt követően ballal kilőtte a jobb alsó sarkot, 2-2! Volt azonban válasza erre a Stuttgartnak, a 87. percben ugyanis ismét előnybe kerültek a hazaiak, miután egy szépen lejátszott akció végén Vagnoman centerezését Nartey passzolta közelről a hálóba, 3-2! Ezt követően még Nübelnek kellett két nagy védést is bemutatnia, így végül otthon tartotta a három pontot a Stuttgart, aminek köszönhetően átmenetileg felléptek a dobogó legalsó fokára.
VfB Stuttgart – Eintracht Frankfurt 3-2 (2-1)
Helyszín: MHP Arena Vezette: M. Jollenbeck
Gólszerzők: Demirovic (27.), Undav (35.), Nartey (87.) ill. Kristensen (5.), Amaimouni (80.)
Sárga lap: Chabot (56.), Hendriks (90+3.) ill. Kalimuendo (9.), Theate (90+6.)
Kiállítás: –ill.–
VfB Stuttgart: Nübel – Mittelstädt (Stergiou 90+3.), Chabot (Jeltsch 74.), Hendriks, Vagnoman – Führich (Bouanani 75.), Stiller, Karazor, Leweling (Assignon 90+3.) – Undav, Demirovic (Nartey 59.) Vezetőedző: Sebastian Hoeness
Eintracht Frankfurt: Kaua Santos – Amenda, Koch, Kristensen – Theate, Skhiri (Collins 77.), Höjlund (Dahoud 66.), Doan (Amaimouni 77.) – Knauff (Götze 66.), Kalimuendo – Ebnoutalib (Bahoya 20.) Vezetőedző: Dino Toppmöller
A mérkőzés összefoglalója:
A 17. forduló eredményei és további programja:
Kedd:
VfB Stuttgart – Eintracht Frankfurt 3-2
20:30
Borussia Dortmund – Werder Bremen (Tv: Aréna 4)
Hamburg – Bayer Leverkusen – Elhalasztva
Mainz – Heidenheim
Szerda:
18:30 Wolfsburg – St. Pauli (Tv: Aréna 4)
20:30
Hoffenheim – B. Mönchengladbach
Köln – Bayern München (Tv: Aréna 4)
RB Leipzig – Freiburg
A bajnokság aktuális állása: