Futsal Eb: kijelölte keretét a magyar válogatott a tornára
A szerbek elleni második felkészülési mérkőzés után szűkítették a magyar futsal-válogatott keretét a közelgő Európa-bajnokságra…
A magyar futsal-válogatott szövetségi kapitánya, Sergio Mullor szombat este kijelölte a csapat 17 fős keretét az Európa-bajnokságra.
A nevezett névsorban Dorogi Benjámin és Győri Balázs nem került be az Eb-re nevezett együttesbe. Győri ugyanakkor kedden elutazik a csapattal Ljubljanába, mert sérülés esetén az első meccsnapig még lehet változtatni a kereten.
A válogatott három kapussal utazik el Szlovéniába, de közülük csak kettőt lehet nevezni az Eb-re, azonban sérülés esetén az Európa-bajnokság közben is lehet egy változtatást eszközölni ezen a poszton. A szakmai stáb egyelőre nem döntött arról, hogy az Alasztics Marcell, Faragó Ádám, Gémesi Gergő trióból mely két kapus kap helyet a nevezett keretben.
A válogatott tagjai a szombati mérkőzés után két szabadnapot kaptak, majd a kedd délelőtti edzést követően útra kelnek Ljubljanába, ahol január 24-én a lengyelek ellen kezdik meg az Európa-bajnoki küzdelmeket.
A magyar futsal-válogatott kerete:
Kapusok: Alasztics Marcell (Á Stúdió Nyíregyháza), Faragó Ádám (DEAC), Gémesi Gergő (Újpest FC)
Mezőnyjátékosok: Szalmás Zoltán (MVFC Berettyóújfalu), Bencsik Roland (SG Kecskemét Futsal), Rafael Henrique da Silva (Á Stúdió Nyíregyháza), Vatamaniuc-Bartha Dávid (Á Stúdió Nyíregyháza), Rábl János (MVFC Berettyóújfalu), Szabó Lajos (MVFC Berettyóújfalu), Fekete Márk (SG Kecskemét Futsal), Pál Patrik (Újpest FC), Kajtár Mátyás (-), Rutai Balázs (SG Kecskemét Futsal), Suscsák Máté (Újpest FC), Büki Baltazár (Aramis SE)