A Tottenham holland sztárja megerősítette, hogy lemarad a vb-ről
A Tottenham 1-0-s győzelmet aratott a Wolverhampton vendégeként, ezzel fontos pontokkal gyarapodott a kiesés elleni harcban…
A Tottenham legutóbbi sikere vezéráldozattal járt, ugyanis Xavi Simons súlyos sérülést szenvedett, és hosszabb kihagyásra számíthat.
Bár a részletek csak most láttak napvilágot, a középpályás az angol bajnokság hajrájában szenvedett súlyos térdsérülést. A legfrissebb orvosi vizsgálatok megerősítették a legrosszabb forgatókönyvet: a rehabilitáció hónapokat vesz igénybe, így a holland válogatott kulcsemberének számító Simons kénytelen lesz kihagyni a világbajnokságot is.
„Leírhatatlanul fáj, hogy nem lehetek ott a csapattal. Egész évben ezért dolgoztam, de a sors most más utat jelölt ki számomra. Hiszek a srácokban, és tudom, hogy nélkülem is büszkévé teszik majd Hollandiát!” – írta a közösségi oldalán.
Simonst a szombati bajnokin hordágyon kellett levinni a pályáról, és sajtóértesülések szerint keresztszalag-szakadást szenvedett, így hónapokig nem futballozhat.
(Borítókép: Photo by Michael Steele/Getty Images)