Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
Hatalmas téttel csapott össze a horvát, és a kameruni válogatott. A két gárdánál ugyanis tudták előre, hogy az első fordulós zakóik után egy újabb vereség már nem fér bele. Azonban míg déli szomszédaink már a brazilok ellen is megmutatták, hogy bizony érdemes számolni velük a továbbiakban is, az afrikai együttes nélkülözni volt kénytelen legjobbját, Samuel Eto’ot.
A csoport; 2. forduló
A különleges, manaus-i környezetben találkoztak este a felek, így valóban meg volt minden lehetőség arra, hogy igazi futball csodát láthassunk. Az imént említettük, hogy a kameruniak nélkülözni voltak kénytelenek legnagyobb sztárjukat. Ám a horvátok még ráadásul erősödtek is, ugyanis visszatérhetett a csapatba, a korábban eltiltást kapó Mario Mandzukic! De róla majd később!
Ugyanis szomszédaink talán legnagyobb szerdai hőse nem volt más, mint a veterán Ivica Olic. A Bundesliga-menő 34 esztendősen, a valaha volt legidősebb horvát vébé-gólszerző. Sőt, karrierje során ez volt a második találta a világbajnokságokon. Ugyanis az elsőt, még a 2002-es tornán szerezte. Szép keretbe foglalása, egy pályafutásnak, nemdebár?
Az első félidőben Kamerun még egyenrangú ellenfele volt európai ellenfelének, ám a 40. percben megesett Alex Song kiállítás (abszolút buta mozdulatot, egy ököllel való ütést követően) megpecsételte hazája válogatottjának sorsát.
A szünet után nem sokkal egy másik wolfsburgi légiós, Ivna Perisic is betalált, aki az egész torna egyik legnagyobb felfedezettje lehet, különösképp, ha társaival sikerül továbbjutni a csoportból. Ezt pedig már jókora horvát fölény követte. Kamerun teljesen erőtlenné, súlytalanná vált, és csak néhány kontra útján tudott eljutni Stipe Pletikosa kapujáig, ám ott is csak ritkán teremtettek reális veszélyt vezérük, és egyszemélyes félistenük, Eto’o nélkül.
A “kroát” tortán a habot a már korábban emlegetett Mandzukic jelentette. A Bayern Münchentől távozóban lévő csatár ugyanis első VB meccsén máris duplázni tudott, ami azt vetíti bizony előre, hogy az utolsó körben óriási futballháborút láthatunk majd Mexikó, és Horvátország ki-kimeccsén, a továbbjutás érdekében. Ezzel párhuzamosan Kamerun már biztos kieső, ez pedig a velük utoljára találkozó Brazília dolgát könnyítheti, vagy akár nehezítheti meg.
Kamerun – Horvátország 0-4 (0-1)
Manaus, Amazonia Arena
Vezette: Pedro Proenca (portugál)
Kamerun: Itandje – Mbia, Chedjou (Nounkeu, 46. perc), Nkoulou, Assou-Ekotto – Song, Matip, Enoh – Moukandjo, Aboubakar (Webo, 70.), Choupo-Moting (Salli, 75.).
Horvátország: Pletikosa – Srna, Corluka, Lovren Pranjic – Modric, Rakitic – Perisic (Rebic, 78. perc), Sammir (Kovacic, 72.), Olic (Eduardo, 69.) – Mandzukic
Gólszerzők: Olic (11. perc), Perisic (48.), Mandzukic (61., 73.)
Sárga lap: Eduardo (89. perc)
Piros lap: Song (40. perc)
Balogh József
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…