Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Egy pillanatig se kételkedjünk, Cristiano Ronaldo a jelek szerint prioritást választott hazája nemzeti csapata, és a klubja, a Real Madrid között! A portugál sztár ugyanis sérülés miatt nem letett ott vasárnap a portugál válogatottban, amely nélküle megalázó vereségbe futott bele.
A legutóbbi Aranylabda nyertese ebben a hónapban még nem lépett pályára, ugyanis a Real Madridnál azt parancsolták tanácsolták neki, hogy pihenjen, és ne kockáztasson már az idény elején egy komoly sérülést.
A portugál mostanság sokat kritizálja klubját, amely úgy tűnik még így is nagyon védi játékosa, de főként saját érdekeit. Persze nem is kellett ennél nagyobb érvágás a luzitán válogatottnak, amely „CR7” nélkül annak rendje, és módja szerint el is vesztette a hazai pályán lejátszott első EB-selejtezőjét, a nem éppen világverő Albániával szemben.
A slusszpoén pedig az, hogy Ronaldoék még egy napot vártak a „tragédia” után (micsoda úriemberek vannak Madridban), és csak kedden, vagyis tegnap kezdhetett bele az edzésekbe. Természetesen igaza is van a „Királyiaknak”, lévén ők fizetnek a madeirai csillagnak évi sok-sok millió eurót a szolgálataiért.
Kérdés, hogy ez az újabb presztízs veszteség nem sodorta-e ismét Cristiano Ronaldot valamivel közelebb szeretett csapatához, a Manchester Unitedhez?
Balogh József
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…