Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
A Marca szerint konkrét megkeresés történt – az FC Barcelona és Paul Pogba között. Reakciókról egyenlőre nem hallani, viszont lavinát indíthat el a hír.
A katalán klub elöljárói felvették a kapcsolatot Mino Raiolával – Pogba ügynökével – az átigazolással kapcsolatban. Ezek az első lépések egy klubváltás felé, ami kinéz már egy ideje a Juventus fiatal középpályásának. Pogba szeretne meghatározó játékos, igazi klasszis lenni a posztján – már ha most még nem az – és ehhez elengedhetetlen dolognak tűnik Olaszország elhagyása. A Juventusban jelen állapotok szerint nem tudna igazán komoly célokért küzdeni, de mondjuk Barcelonában erre lényegesen több lehetőség nyílna.
A történetnek viszont két oldala van. Hamarosan klubelnök választás lesz Barcelonában. Ez azt jelenti, hogy megindult a kampány az elnöki székért, és Pogba is egy ütőkártya ebben a harcban. Josep Bartomeu mindent megtesz Pogba érkezéséért, ami elég nagy szó Joan Laportával szemben. A dolgot viszont nagyban megnehezíti a FIFA által kiszabott büntetés, vagyis hogy 2016. januárjáig nem igazolhatnak játékost a katalánok. A Marca szerint Bartomeu türelmet kért a francia játékostól: tudtára adta, hogy a klub mindenképp meg akarja őt szerezni, de csak 2016-ban lesz lehetséges a transzfer kivitelezése. Addig maradjon Torinóban, és legyen türelmes.
Baranyai Balázs
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…