Átigazolások: A román válogatott kapus elhagyta a Cityt!
Ugyan idény közben egyszer felcsillant a remény, hogy akár a Manchester City elsőszámú kapusa is válhat Costel Pantilimonból, riválisa, Joe Hart végül felülkerekedett,…
Ugyan idény közben egyszer felcsillant a remény, hogy akár a Manchester City elsőszámú kapusa is válhat Costel Pantilimonból, riválisa, Joe Hart végül felülkerekedett,…
Kedden, Fortaleza városában csap össze egymással az A csoport két „nyertese”, azaz az a két gárda, amelyek az első körben egyaránt nyerni tudtak. Ám míg Brazília válogatottjának számára a feltétel nélküli…
Úgy tűnik, hogy a brazil labdarúgó válogatottnál valóban felhőtlen az öröm. A „Selecao” játékosai még a monoton edzések során is kaphatók a poénra, ami a jelek szerint még a szövetségi kapitánytól,…
Gonzalo Higuaínról már mi is megírtuk a mai napon, hogy a spanyol sajtó szerint közel áll ahhoz, hogy aláírjon egy szerződést, az FC Barcelona csapatával. Ezt pedig azt jelentené,…
Marcos Rojo egyelőre messze nem a legnagyobb név hazája csapatában, de még az argentinok védelmében sem. Ám a bosnyákok elleni VB csoportmeccsen megmutatta,…
Porto Alegre városában mutatkozott be a Világbajnokságon, a Franck Ribéry nélkül is sötétlónak ígérkező francia válogatott. Sőt…
Afrika, és Ázsia talán legjobb csapatai, Elefántcsontpart, és Japán csaptak össze magyar idő szerint ma hajnalban, a brazíliai Világbajnokságon. Az esélyek nem álltak…
Már az első fordulóban sor került a D csoport legnagyobb rangadójára, az Anglia – Olaszország futballháborúra. Nem túlzás az utóbbi megnevezés, ugyanis…
A D jelű kvartett „kisebbik” meccsén csapott össze a kétszeres világbajnok Uruguay, és a Közép-Amerikai zóna talán legerősebb csapata, Costa Rica. Az esélyek…
A jelek szerint az idei Világbajnokság üde színfoltja lehet a holland válogatott, és annak is egyik játékosa, Bruno Martin Indi. A Feyenoord védője már a torna előtt…
Csúfos vereséget szenvedett előző este a spanyol válogatott, ugyanis címvédő létére már az első csoportmeccsen elbuktak Hollandiával szemben. A „Vörös Fúria”…
A Világbajnokságok történetének egyik legnagyobb meglepetésén vagyunk túl, ugyanis címvédő még sosem szenvedett ilyen, és ekkora mértékű vereséget
Az 1996-os Európa Bajnokság óta nem nyert trófeát a német válogatott. Pedig azóta már több esetben is állt a végső siker kapujában a „Nationalelf”, ám „csak” bronz-, és ezüstérmeket gyűjtöttek. Így…
A hírek szerint szerencsésen felépült a Világbajnokság rajtjára, pontosabban a portugál válogatott első csoportmeccsére a világ jelenlegi legjobb játékosa, Cristiano Ronaldo. Amely mellesleg hétfőn lesz esedékes, a németek elleni csoportderbin.
Tegnap nagyon látványos, az elmúlt idők egyik legszimpatikusabb megnyitó ünnepségét hozták össze a brazíliai Világbajnokság szervezői. Bár a szerény,…
Ritka az ilyen eset, de ma lehetőségünk lesz rá, hogy megnézhessük az előző Világbajnokság visszavágóját! Ráadásul mindezt tehetjük az idei torna csoportfázisának első fordulójában.
Egy-egy Világbajnokság sosem csak a győztesről marad emlékezetes. Az egy hónapon át tartó futball őrület rengeteg mellék terméket ad a világ számára,…
Ma késő este végre útjára indul a labda, a 2014-es Labdarúgó Világbajnokságon. A torna nyitómeccse pedig a hagyományoknak megfelelően a házigazdának,…
Érdekes, bújtatott kritikát fogalmazott meg egykori manchesteri csapattársával szemben Wayne Rooney, az angol válogatott első számú támadója. A liverpooli…
A jelek szerint a svájci válogatott támadója, Josip Drmic nem fél kockáztatni a testi épségét, egy-egy látványos videó elkészítése érdekében. Vajon…
A horvát válogatott hatalmas feladat előtt áll, ugyanis ma este déli szomszédunk legjobbjai nyitják meg a Világbajnokság küzdelmeit, a házigazda Brazília ellen…
Lehetetlen küldetés megtalálni mindet, de itt van öt emlékezetes pillanat a korábbi Világbajnokságokról, amelyek méltán bizonyítják, hogy mekkora örömet…
Lukas Podolski, aki a sztárfutballisták közül az egyik legaktívabb Instragram felhasználó, bizony a brazíliai Világbajnokság alatt sem hagyja látnivaló nélkül követőit.
Még most is, hetekkel az előző szezon befejezését követően is forrnak az indulatok, és születnek a negatív kritikák az FC Barcelona gyenge idényét követően. Az idény közbeni belső problémák rendesen megtépázták…