MLS: A Portland a hajrában bukta el a győzelmet – videóval
Hiába vezetett sokáig a Portland, a Timbers győzelme elmaradt.
Hiába vezetett sokáig a Portland, a Timbers győzelme elmaradt.
A Napoli kis híján legyőzte az éllovas Juventust, melytől a botlása után már csak 6 pontra van az AS Roma!
Milan-blama Pescarában; a Palermo vezetett, mégis kikapott kettővel, míg a Crotone a Chievo otthonában fordított, és nyert ezzel fontos meccset!
Klasszikus mesterhármas, és kiütéses siker Houstonban, Vancouverben két duplázó és kétszeres fordítás!
A Minnesota hátrányból állt fel és rúgott négyet! Ramirez duplázott, de Molino is parádésan játszott. A DC United pedig úgy győzött, hogy a második félidőben el sem találta ellenfele kapuját.
Az iraki játékos nyert meccset csapatának az Orlando ellen.
Fergeteges végjátékban mentett pontot a Chicago, amely az elején még vezetett a végül két kiállítással is tarkított meccsen!
A lefújás előtt viszont még majdnem egyenlített a hazai együttes!
Az Osasuna aligha marad az élvonal tagja a következő szezontól.
A Spurs hét pontosra csökkentette hátrányát az éllovassal szemben!
A Chelsea 12 meccses veretlenségi szériáját a szintén londoni Crystal Palace törte meg!
Az Atlanta továbbra is remek formában!
Kettős győzelemmel ejtette ki dán ellenfelét a manchesteri klub.
Mindemellett a PSG a Bayernt páholta el, a Barcelona pedig történelmet írt!
A debütáns góljával nyert Mexikó, USA továbbra sem bír Panamával. Döntetlen született Honduras otthonában is.
Sánchez kezdte meg a gólgyártást, majd Paredes volt parádés, aki duplázott, ráadásul az első találat szerzője asszisztált társa második góljánál.
A hollandok vezettek is, igaz, olasz öngóllal, ráadásul szinte szó szerint csak egy szempillantásig tartott az Oranje előnye.
A Minnesota kettőt rúgott ezúttal, de így is kikapott, míg a New York Red Bulls megőrizte veretlenségét, de már nem száz százalékos a csapat.
Dempsey mesterhármassal tért vissza, parádés siker USA-tól Honduras ellen! Győzött Mexikó, és Trinidad is!