Pontszerzés után: Ami a háttérben történt
Vélemények, lelátói képek a szombat esti Románia-Magyarország Eb-selejtező után.
Vélemények, lelátói képek a szombat esti Románia-Magyarország Eb-selejtező után.
Öt mérkőzést játszottak szombaton a Hölgyek Magyar Kupájában. A tét a legjobb nyolc közé jutás.
Megtette első lépését az elitkör felé Lévay Andrea együttese, miután a hazai selejtező nyitányán magabiztos futballal két vállra fektette Portugáliát.
Észak-Írország sikerével, és Görögország pontszerzésével összekuszálódni látszanak a szálak az F. csoportban.
Érthetően elégedettek voltak a mieink, igaz egy-két kritikus mondat így is akadt.
Az egy ponttal elégedetlen Victor Piturca szerint a magyar győzelem is benne volt a meccsben, de …
Hiába vezetett a román válogatott, Dzsudzsák révén pontot szerzett a magyar csapat.
Szombat este a MECCS-re kerül sor Bukarestben. A szurkolók már úton, a játékosok is hangolnak. Összegyűjtöttük a heti nyilatkozatokat mindkét oldalról.
Nem egy meccs a sok közül, hanem a MECCS következik Bukarestben. A tét nagy, a vesztes nehéz helyzetbe kerül az EB-kvalifikáció során. A mieinknek azonban sokkal többet jelent az összecsapás.
A játékosok után a vezetőedző is értékelte a szerda esti Bajnokok Ligája mérkőzést. Medgyes Péter büszke tanítványaira, ugyanakkor rámenős futballt vár övéitől a visszavágón.
Önbizalommal telve várják a Neulengbach elleni visszavágót Tell Zsófiáék.
Önbizalommal telve a visszavágó előtt. Élményszámba menő akció végén gólt szerző Méry Rita beszélt a találkozó utáni érzéseiről.
Önbizalommal telve várhatják az MTK futballistái a Neulengbach elleni visszavágót. Szabó Zsuzsanna a kapufáról, a szurkolókról és a visszavágóról.
Két találkozó kivételével az összes mérkőzést lejátszották a hölgyek nemzetközi kupasorozatának főtábláján. Az MTK veresége mellett születtek meglepő eredmények.
Megszenvedett a Ferencváros a Kaposvár ellen, míg a Videoton szezonbeli tizenhatodik sikerét aratta tétmeccsen.
Megnehezítette a tavalyi negyeddöntős Neulengbach dolgát az MTK, amely kis szerencsével akár le is győzhette volna osztrák ellenfelét.
Oly sok idő után viszonylag kedvező sorsolást kapott a magyar bajnok a nemzetközi kupában, hiszen ezúttal közel azonos képességű ellenfél ellen először juthat magyar együttes a legjobb tizenhat közé.
A Foci Club.hu felvezető interjú-sorozatában a Bajnokok Ligájára készülő MTK egy-egy játékosát szólaltatja meg.
A kedélyek a mérkőzés közeledtével egyre inkább a tetőfokukra hágnak. Nincs ezzel másként a román Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács (CNCD) elnöke, Asztalos Csaba sem.
A Foci Club.hu felvezető interjú-sorozatában a Bajnokok Ligájára készülő MTK egy-egy játékosát szólaltatja meg.
Nem múlik el visszhang nélkül a kispesti edzőváltás, Pietro Vierchowod olasz portálnak nyilatkozva beszélt a nehézségekről. Hemingway szerint nem valósult meg az elképzelése.
Megtartotta első és második edzését is Telkiben Dárdai Pál. Kedd délelőtt kiderült két helyen változtatni kell.
A bukaresti meccsről, a nyugati és a keleti nevelés különbségeiről, Victor Piturcáról és a Miriuta vasile-t ért támadásokról beszélt Jenei Imre.
A Foci Club.hu felvezető interjú-sorozatában a Bajnokok Ligájára készülő MTK egy-egy játékosát szólaltatja meg.