A válogatott tagjai fizetik a bukaresti túrát
A magyar válogatott tagjai dobják össze a belépők árát a vonatos drukkereknek.
A magyar válogatott tagjai dobják össze a belépők árát a vonatos drukkereknek.
Kiállítások és fordulatokban bővelkedő szombaton van túl az NB I.
Hosszú, háromhetes szünet után folytatódik a női élvonalbeli bajnokság.
A baranyaiak két piros lap után is három ponttal gazdagodtak.
Sajtótájékoztató keretében mutatta be szakmai stábjának tagjait és Románia ellen készülő keretét az idei három tétmérkőzésre felkért Dárdai Pál.
Elérkeztünk az OTP Bank Liga kilencedik fordulójához, amelyben sok a nyitott kérdés.
Továbblépett a címvédő és a két győri is.
Két hazai és egy vendégsiker az esti összecsapásokon az élvonalban.
A nyolcadik forduló szombati öt találkozója közül kettőt kora-, illetve késő délután rendeztek.
A visszatekintő sorozatunk ezen részében Markó Edina szövetségi kapitányt kérdeztük.
Interjú-sorozatunkban ezúttal a civilben már évek óta százados Hummel-Smuczer Angélát szólaltattuk meg.
Visszatekintünk az elmúlt VB-selejtezősorozatra. Másodiknak Zeller Dórát kérdeztük.
Veretlenül látogatott Pécsre a Paks az OTP Bank Liga 8. fordulójának nyitó találkozóján, amely már-már a kezében érezhette a három pontot, de jött a ráadás.
Visszatekintünk az elmúlt VB-selejtezősorozatra. Első alanyunk Sipos Lilla.
Megkezdődött a második számú európai kupasorozat is. A K-, és az L csoportban egy kivételével hazai sikerek születtek.
Honvéd-hetes, Vidi-ötös, Loki blama a második fordulóban.