Videoton: Hazatért a válogatott csatár
Hosszú olaszországi kalandja után Ismét idehaza focizik majd Feczesin Róbert.
Hosszú olaszországi kalandja után Ismét idehaza focizik majd Feczesin Róbert.
A hétvégén lezajlott élvonalbeli rajt után a statisztikák mögé nézünk, illetve megválasztottuk a forduló csapatát és legjobb játékosát is.
Nem a legjobb hetét tudhatja maga mögött a Győr, miután csütörtökön kiesett az Európa Ligából, vasárnap este a Paks is jobbnak bizonyult Horváth Ferenc együttesénél.
Miskolcon vendégszerepelt a Puskás Akadémia az élvonal nyitókörében. Lüktető játékot hozott a parti, a Puskás Akadémia csak a hajrában tudott szépíteni.
Sokáig úgy tűnt, nem bír egymással a Haladás és az Újpest, de jött a nyolcvanharmadik perc…
Mint arról beszámoltunk, Izraelt legyőzve kvalifikálta magát az egy év múlva esedékes U20-as világbajnokságra Mészöly Géza együttese. A két szakvezető ellentétesen látta a péntek esti, Újpesten lejátszott összecsapást.
Első hivatalos válogatott mérkőzését játszotta Székelyföld legjobb hölgylabdarúgói a magyar nemzeti csapat ellen. A találkozó igazi ünnepe volt a női focinak.
Rangadóval kezdett a Debrecen az élvonalbeli bajnokság nyitányán. Kondás Elemér legénysége egy vitatható tizenegyesnek köszönhetően vesztett két pontot Nyíregyházán.
Akárcsak egy évvel ezelőtt, ismét gyorsan véget ért a győriek nemzetközi kupaszereplése. Ellentétben a tavalyi kettős kudarccal, most sikerült „szépen” búcsúzni.
Nehéz helyzetbe kormányozta magát a Győr egy hete a Göteborg elleni három-nullával. Hacsak valami rendkívüli nem történik…
Nem sikerült jól Markó Edina együttesének első romániai felkészülési találkozója. A mieink négygólos vereséget szenvedtek Marosvásárhelyen.
A mögöttünk hagyott hétvégén Prágában játszottak két találkozót az MTK futballistái, és nem sok sikerélménnyel térhettek haza.
Véget ért a Ferencváros és a Millenium International közös szervezésű felkészülési tornája, melyet végül a cseh Slavia Praha nyert meg. A két magyar együttes is kitett magáért fáradság ide vagy oda.
A második nap csoportmeccsei után kialakult a vasárnapi helyosztók párosítása. A két magyar együttes közül a rendező Ferencváros győzelemmel…
Péntek délután két helyszínen kezdődött meg az idei női labdarúgótorna, melyet a Ferencváros és a Millenium International Kft közösen rendez….
Nehéznek ígérkezett, az is lett a svéd Göteborg elleni párharc a Győr számára, miután az első meccsen tetemes, háromgólos hátrányba került Horváth Ferenc együttese.
Rendkívül erős mezőnnyel háromnapos tornát rendez a Ferencváros női csapata és a Millenium International Kft. A rendezvény előtt szerda délután sajtótájékoztatót tartottak.
Egy év után ismét nemzetközi kupameccsre készülnek Győrben, és bíznak abban a Kisalföldön, hogy ezúttal hosszabb lesz a szereplés.
Hiába a debreceni mezőnyfölény, a helyzetek kimaradtak, míg a Cliftonville kontráiban ott volt a veszély. A végeredmény igazságos.
Második alkalommal rendezi meg elitcsapatok részvételével zajló minitornáját a Ferencváros, amely ezúttal cseh, osztrák, szlovén együttesek valamint az Astra HFC részvételével zajlik majd.
A közelmúltban hírt adtunk, hogy a Graz lehet új klubja, ám végül nem a stájerországi csapat, hanem végül a hétpecsétes titokként kezelt olasz csapat lett a befutó. Sipos Lilla tehát a Serie A-ban folytatja.
VB-selejtezőre készül a magyar válogatott, augusztus 20-án Franciaország ellen játszik a nemzeti csapat, addig azonban több felkészülési találkozó is vár a mieinkre.
A Bajnokok Ligája selejtezőire készülő MTK első edzőmérkőzésén háromgólos sikert aratott.
Alacsony színvonalú meccsen harcolta ki a második körbe jutást a Diósgyőr Máltán, miután a cseréknek köszönhetően az utolsó félórában felőrölte a máltaiakat.