Diósgyőr: Nem maradt következmények nélkül Szivics kirohanása
Az MLSZ csütörtöki fegyelmi ülésén fél évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltotta Tomiszlav Szivicset, így biztosan nem ő irányít vasárnap a Magyar Kupa döntőben.
Az MLSZ csütörtöki fegyelmi ülésén fél évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltotta Tomiszlav Szivicset, így biztosan nem ő irányít vasárnap a Magyar Kupa döntőben.
Második alkalommal lép pályára Pintér Attila irányításával a nemzeti csapatunk. Ezúttal több honi játékossal a keretben.
Katasztrófahelyzet van Szerbiában és Boszniában az árvíznek köszönhetően. A honi élvonal több labdarúgója összefogva…
Sajtóhírek szerint a Ferencváros tárgyalásokat kezdett a klub emblematikus alakjának hazaszerződéséről.
Sajtótájékoztatót tartottak a Puskás Stadionban a vasárnapi Magyar Kupa döntő előtt.
A Győr és a Debrecen egy időben kezd, hét találkozó is képernyőre kerül.
Az átigazolási piac egyik kiemelt szereplője lehet a Haladás támadója. A hírek a Ferencváros és a Videoton versenyfutásáról szólnak Radó Andrással kapcsolatban.
Ketten biztosan nem léphetnek pályára a nemrég átadott debreceni arénában Dánia ellen.
Immár csak a helyosztók és az osztályozók vannak hátra 2013-2014-es női NB I-ből. Ezúttal a számok mögé nézünk.
A Fegyelmi Bizottság nem fukarkodott a pénzbüntetések kiszabásával. A hétvége után játékos, edző és klubok is szép csekket kapnak kézhez.
Nemes gesztussal segíti az MTK női labdarúgócsapata a fővárosi Démétér-ház lakóinak életét. Nagy Lilláék a Hír TV sportmagazinjának, a Stopper munkatársaival karöltve nyújtanak segítséget.
Két évvel meghosszabbította kontraktusát Artner Tamás és Székely Tibor, míg többen nem fogadták el a Haladás ajánlatát. Guzmics Richárd és Hrepka Ádám külföldre távozhat.
A válogatott összetartásán beszélt helyzetéről Varga József, aki egy év után – bár meg voltak vele elégedve – nem maradhat az angol második vonalban szereplő Middlesbrough együttesénél.
Tavasszal nem sokat láthattuk Laczkó Zsoltot, most kiderült miért. Az olasz Padovától kölcsönbe érkező hátvédet az NB III-ba irányította Thomas Doll, de Laczkó nem ment…
Több kérdés is napirendre került az MLSZ keddi küldöttgyűlésén, így többek között a légiósok korlátozása, a szövetségi kapitány kommunikációs tréningre küldése, az utánpótlás és a pénzügyi helyzet is.
Sajtótájékoztatót tartott Telkiben Pintér Attila kapitány a csütörtöki, dánok elleni összecsapás előtt. A szakember hiányolja az összetartásokat, és úgy véli, a dánok esélyesebbek.
Újra Magyarországon dolgozhat a korábbi kapitány, Erwin Koeman. A holland szakember is szerepel azon a listán, amelyen a Videoton edzőjelöltjeinek neve található.
Nem telt el visszhangok nélkül a Ferencváros szombathelyi vendégjátéka. A hazai drukkerek huhogására Leonardo és Diallo ugyan csattanós választ adott, ám semmi sem fekete vagy fehér ebben a szituációban.
A Kaposvár észt támadója sajtóhírek szerint maradna Magyarországon, és akár a Ferencvárosban is futballozna. Döntés még nincs.
Egy forduló ugyan még hátravan a bajnokságból, azonban az átigazolási piac már mozgolódik. Miskolcon több változás is várható.
Két találkozót rendeztek egy időben az alsóházban. Mindössze az volt a kérdés: A Femina, illetve a Honvéd kivel játssza helyosztóit.
Akárcsak a férfiak, a Fradi hölgyei is Szombathelyen szerepeltek, és csakúgy, mint a férfiak, egygólos sikerrel utazhatnak haza.
A Ferencváros Szombathelyen szerezte meg azt a három pontot, amellyel az utolsó forduló előtt megelőzte a Videotont, miután a székesfehérváriak két pontot Mezőkövesden hagytak.
Két mérkőzésre került sor szombat este a labdarúgó első osztályban. Az Újpest hazai környezetben hintett egy hatost a Kecskemétnek, míg a címvédő Győr a Kaposvár ellen nyert magabiztosan.