Megsérült a Spurs dán sztárja!
Úgy tűnik, a tegnapi válogatott péntek a sajnálatos sérülések napja volt. Talán igaza volt a honi vezetőknek, hogy teljesen felesleges most számunkra egy barátságos meccs körüli cécó,…
Úgy tűnik, a tegnapi válogatott péntek a sajnálatos sérülések napja volt. Talán igaza volt a honi vezetőknek, hogy teljesen felesleges most számunkra egy barátságos meccs körüli cécó,…
Sok szép emléket hagyott maga mögött Clint Dempsey, a Tottenham és a Fulham korábbi labdarúgója, aki a nyáron hátat fordított Európának és hazaigazolt az MLS-be…
A legújabb hírek szerint, az Arsenal francia menedzsere, Arséne Wenger szemet vetett, a Manchester City mellőzött támadójára, Edin Dzekora.
Adam Lallana ebben az idényben robbant be a köztudatba, mint az angol bajnokságban harmadik helyen álló Southampton egyik legfontosabb láncszeme.
Az Arsenal együttese, már 2006 óta számít Tomás Rosicky szolgálataira, aki a továbbiakban is szívesen maradna, az Emirates-ben, ám ehhez szerződéshosszabbításra lenne szüksége, ugyanis…
Túl vagyunk a Premier League 11. fordulóján is. Hiába volt a legkiemeltebb találkozó, a Manchester United, és az Arsenal összecsapása, a gyengére sikerült rangadónál sokkalta látványosabbra…
Igen csak mozgalmas téli időszakra számíthat Marco Reus a Borussia Dortmund német válogatott labdarúgója, akinek kegyeiért sztárklubok sora áll hadban, többek közöt…
Egy korosztályos kontinenstorna, vagy éppen világbajnokság mindig nagy ugródeszka a fiatal labdarúgók számára, jó teljesítménnyel fel lehet kelteni a sztárklubok figyelmét.
Gyülekeznek a viharfelhők Joe Hart feje felett, a Manchester City angol válogatott hálóőre elvesztette pozícióját a gólvonalon, melyet ideiglenesen a román Costel Pantilimon bitorol…
Joey Barton. Két szó, és már mindenki sejtheti, hogy bizony az angol labdarúgás ördögfiókája ismét valami feltűnőt művelt. Bár, a hozzá nem értő média máris ordas nagy alattomosságként…
Vasárnap estére maradt a hétvége legjobban várt angol bajnokija, a Manchester United és az Arsenal összecsapása. Mint később kiderült, sokkal nagyobb izgalmakat tartogatott…
Óriási meglepetést okozott a kiesőjelölt Sunderland, mely kapott gól nélkül hozta le a Manchester City elleni bajnokit, ráadásul a három bajnoki pont is otthon maradt.
Az angol labdarúgó bajnokság (Premier League) vasárnapi játéknapjának nyitányán a White Hart Lane közönsége előtt lépett pályára a Newcastle United.
Két év alatt nagyot fordult a világ. Ma már a Manchester Unitednek kell aggódnia, hogy legalább döntetlennel kihúzza, az Arsenal elleni derbit, az Old Traffordon, vagyis a saját stadionjában….
Szombaton délután négy órakor felharsant a bírói síp, mely a az angol labdarúgó bajnokság (Premier League) 11. fordulójának nyitányát jelezte.
Szombaton délután négy órakor felharsant a bírói síp, mely a az angol labdarúgó bajnokság (Premier League) 11. fordulójának nyitányát jelezte.
Holnap délután összecsap a Premier League éllovasa, és a címvédője. A két klub, pár évvel ezelőtt még párban dominált, az angol bajnokság csúcsán, ám, azóta változtak az idők. Bizony…
Ezúttal sem múlik el a hétvége angol bajnokság nélkül, és ezúttal sem maradunk csúcsderbi nélkül, ugyanis a listavezető Arsenal a feltámadózó Manchester United otthonába látogat.
A Guardian értesülései szerint a Crystal Palace vezérkara megtalálta Ian Holloway utódját. Az új szakember Mourinho keze alatt pallérozódott az utóbbi években…
Kiosztották október hónap legjobb játékosának, illetve legjobb vezetőedzőéjének járó díjat a Premier Leagueben. Az elismerést ezúttal mindkét ízben egy argentin kapta.
Rossz hír a „Polgárok” híveinek számára, hogy David Silva a csapat támadó középpályása kidőlt a sorból, ugyanis vádlisérüléssel bajlódik.
Mivel az Arsenal teljesítményén nem igazán találnak fogást az ellenfelek, így az ősi rivális Tottenham szurkolói, az „Ágyúsok” játékosainak kinézetét sérelmezik. Az alábbi rigmusban, a német…
A spanyol FC Valencia együttesének egyik meghatározó játékosa távozna a januárban, következő állomáshelye Angliában vagy Olaszországban lehet.
A szigetországi sajtóban most két felkapott kapus téma van, egyrészt Asmir Begovic egészpályás gólja a hétvégéről, illetve az angol válogatott, és a Manchester City elsőszámú…