Argentin válogatott játékossal erősít a Valencia! – hivatalos
Nem rossz igazolás, de a korát tekintve ez az ár igencsak borsos..
Nem rossz igazolás, de a korát tekintve ez az ár igencsak borsos..
Pont került Fernando Torres kálváriájának végére, a támadó nevelőklubjánál…
Sokoldalú, a támadóhármasban bárhol bevethető csatárt szemelt ki a Rossoneri.
Azok után, hogy Cerciről lemaradtak a kék-feketék, egy másik korábbi Serie A játékossal erősítenének.
A spanyol sajtó továbbra sem tudja eldönteni, Gareth Bale megy, vagy marad a fővárosban.
A Budapest Honvéd Alessandro Del Piero mellett egy másik neves olasz támadót…
Fernando Torres valószínűsíthető távozása megnyithatja az utat a Roma játékosa…
Olasz lapértesülések szerint a milánóiaknak sikerült megegyezniük a londoniakkal.
Eddig tartott az Arsenal és a svéd…
Spanyol lapértesülések szerint a Manchester City 42 millió euróért…
A bajnokcsapat ismételten egyik fő üldözőjétől erősítene, a célpont ezúttal…
A klasszis a jegybevételek felét is zsebre tehetné.
A lombardok és a londoniak is hivatalos közleményben jelentették be…
A PSG ásza kell a franciának, a norvég csodagyereket kiscsapat vinné.
Aelssio Cerci igent mondott a Milannak, Fernando Torres így költözhet.
A szurkolók már tüntetnek a csatár visszatérése ellen.
Áll a bál a Milannál és az Atlético Madridnál, Alessio Cerci ugyanis nem egyezne bele a cserébe…
Radamel Falcaora spanyol klub csapna le, kelendő a City középpályása.
A 36 éves középpályás csak február végén térne vissza Amerikába.
Mattia Destro jövője egyre bizonytalanabb, ezért a Farkasok helyettes után néznek.