Alcácer: „Szlovákia semmit sem tett a győzelemért”
Természetesen savanyú a szőlő a spanyolok számára a tegnapi betli után, ám valóban igaza van a Valencia fiatal középcsatárának,…
Természetesen savanyú a szőlő a spanyolok számára a tegnapi betli után, ám valóban igaza van a Valencia fiatal középcsatárának,…
Arcpirító vereséget szenvedett tegnap este, a spanyol válogatott. Az EB-címvédője Szlovákiában kapott ki, egy nagyon ellentmondásos mérkőzésen.
A G csoportban is lejátszották a másoik kört, nem volt igazán góldús játéknap ezze a gruppban. A mezőny maradt egyben.
Az angol válogatott háza táján nem minden rózsás, kiderült, hogy egyik legnagyobb ígéretük nem játszhat már 2014-ben.
Antonio Contének újabb sérülésekkel kell szembenéznie, ami nagyon rossz hír az olaszok számára, hiszen már így is több játékost elvesztettek.
Az angol válogatott, és a Manchester United csapatkapitánya, vagyis Wayne Rooney a tőle megszokott álszerénységtől mentesen…
A holland válogatott védője, Gregory van der Wiel a jelek szerint nagy mókamester hírében áll, ugyanis nem volt rest…
A bukaresti meccsről, a nyugati és a keleti nevelés különbségeiről, Victor Piturcáról és a Miriuta vasile-t ért támadásokról beszélt Jenei Imre.
A Juventus veterán középpályása, Andrea Pirlo a nyári Világbajnokságot követően úgy határozott, hogy visszavonul az olasz válogatottól,…
Az Olympique Marseille kapusa, Steve Mandanda jelezte a sajtón keresztül, hogy nem elégszik meg a francia válogatott kerettagsággal, ugyanis szeretné visszaszerezni kezdőcsapatbeli helyét,…
Kisebb fajta meglepetést okozva, azonnali hatállyal visszavonul a holland válogatottban való további szereplés lehetőségétől, Dirk Kuyt.
Újra behívót kapott a norvég válogatottba Martin Ödegaard, akit manapság igazi csodagyereknek tartanak hazájában.
A korábbi pletykák, és az erős kritikák ellenére mégis megúszta a menesztést Bosznia-Hercegovina válogatottjának szövetségi kapitánya…
Szerencsére sikerült meggyőzni az UEFA illetékes bizottságát, és Budapest, az átépítésre ítélt Puskás Ferenc Stadionnal…
Ma délután egy órakor Genfben egy visszafogott, de nagyon elegáns rendezvényen hirdette ki az UEFA, hogy mely városok rendezhetik az első ilyen stílusú Európa Bajnokságot, 2020-ban.
Zinedine Zidane-t, a francia válogatott egykori aranylabdás sztárját meglepte, hogy hazája egyik, ha nem a legjobb mezőny játékosa…
Két bombameglepetéssel indult az A csoport, aki ezekre fogadott biztosan nem bánta meg.
A B. jelű hatos is megkezdte a kvalifikációs sorozatot. A walesiek és a ciprusiak is hátrányból nyertek.
Kedden is folytatódtak a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság kvalifikációs küzdelmei…
Eseménydús találkozónak ígérkezett már előzetesen is a tegnapi Ausztria-Svédország EB-selejtező. Az 1-1-es végeredménynél…
Utolsó EB-selejtezőjét játszotta a magyar U21-es válogatott hétfő kora este.
Folytatódtak a G csoport küzdelmei az Európa Bajnoki részvételért, a sima orosz siker után Montenegro is győzni tudott, az osztrákok ikszeltek a svédekkel.