EB 2016: Négyet hintett Svájc
Sima siker Svájc számára, de ez elvárható volt, sőt még a több gólos siker is.
Sima siker Svájc számára, de ez elvárható volt, sőt még a több gólos siker is.
Már előzetesen is sejteni lehetett, hogy elég lesz egy szikra a csoport rangadóján. És nem, nem a lagymatag dánok, és a C. Ronaldo függőségben…
Borzalmas, a sportág legmélyebb bugyrainak legjavát tapasztalhatjuk meg, ha megtekintjük az alábbi képsorokat.
Nem sok minden történt a harmadik fordulóban, ami a magyar válogatottat illeti, miközben Észak-Írország száguld, Románia javított.
A francia válogatott bár házigazdaként besorolást nyert az I csoportba, mivel rendezői joga miatt alanyi jogon EB résztvevő, így…
Első összecsapására készül a magyar válogatott Feröer ellenében.
A Real Madrid sztárja, és egyben a világ egyik legértékesebb játékosa, Gareth Bale nincs olyan szerencsés helyzetben, mint…
Az A csoportot meglepetésre nem az a két gárda vezette már az estét megelőzően sem, mint akikre alapesetben számítani lehetett volna.
Joachim Löw szövetségi kapitány számára nem elég, hogy elbukták a Lengyelország elleni selejtezőjüket, de még sérülés is sújtja a válogatottját.
Második mérkőzését is megnyerte Lévay Andrea irányításával az U17-es női válogatottunk a hazai Eb-selejtezőn.
Komolyan aggódhatnak a portugál válogatottért szorító rajongók. A luzitán válogatott, és úgy egyáltalán a világ legnagyobb futball sztárja,…
Az FC Barcelona sztárvédője, Gerard Piqué elárulta, hogy mi mindenre képes azért, hogy harcolhasson a spanyol válogatott renoméjának visszaállításáért.
Meg se izzadva nyertek a spanyolok, izzadva, de nagyon fontos sikert aratva a szlovákok és ukránok!
Ausztria hazai pályán a szintén négy pontos Montenegro ellen játszott, az oroszokhoz a szomszéd Moldova látogatott el, míg a svédek a legkönnyebb ellenfelet látogatták meg.
Hollandia válogatottjának két játékosa is sérülésre panaszkodott, így egyik sem játszhat Izland ellen.
A román sajtó nehezen emészti meg a Piturca-csapat döntetlenjét. Nagy szerencsének nevezik, hogy végül nem vereséggel távozott a válogatott a magyarok ellen.
Tegnap este feltűnően barátságosan köszöntötte madridi csapattársát, Karim Benzemát, az aranylabdás Cristiano Ronaldo.
Vélemények, lelátói képek a szombat esti Románia-Magyarország Eb-selejtező után.
Váratlan vereségbe szaladt bele Németország, míg Gibraltár újra 7-0-s vereséget szenvedett.
A keményvonalas román szurkolók kissé nehezen viselték a tegnap esti rangadó előtti és alatti nyomást. Igaz, a rendezők-rendfenntartók ütlegeléseit a jelek szerint még kevésbé…
Észak-Írország sikerével, és Görögország pontszerzésével összekuszálódni látszanak a szálak az F. csoportban.
Érthetően elégedettek voltak a mieink, igaz egy-két kritikus mondat így is akadt.
Az egy ponttal elégedetlen Victor Piturca szerint a magyar győzelem is benne volt a meccsben, de …