Futsal EB-pótselejtező: Egyetlen gól a mennyország
Nem sikerült a bravúr Gyöngyösön. A magyar futsal-válogatott szoros csatában ugyan nyerni tudott Ukrajna ellen, de a keleti szomszédunk végül több idegenben rúgott góllal lépett tovább.
Nem sikerült a bravúr Gyöngyösön. A magyar futsal-válogatott szoros csatában ugyan nyerni tudott Ukrajna ellen, de a keleti szomszédunk végül több idegenben rúgott góllal lépett tovább.
A magyar férfi U17-es válogatottra nehéz találkozó várt Szlovéniában. Tuboly együttese a walesiekkel kezdett, és magabiztos előnyről adta le a pontokat.
Második selejtező mérkőzésén nem sikerült a győzelem az U19-es válogatottnak. Turtóczki Sándor tanítványai a török válogatottól kikaptak, így a belgák ellen – ők ma is 4-0-ra nyertek – győzni kell.
A magyar U19-es válogatott a korosztályos EB-selejtezőre készül. Szombattól Telkiben lépnek pályára Turtóczki Sándor tanítványai.
Reménykedhet a magyar futsal válogatott, miután Ukrajnában „csak” egy góllal kapott ki az Európa bajnokság pótselejtezőjében.
Újfent megmutatta a magyar labdarúgás, hogy vannak tartalékai, és az utánpótlás szintjén még bőven akadnak tehetségei, akikre lehetne építeni a közeljövőben. A magyar U21-es…
Tegnap rendezték az U19-es női Európa Bajnokság döntőjét, a walesi Llanelli városában. A két egymásnak feszülő hölgy csapat, az angol, és a francia válogatott volt. Mindkét együttes második
A várt nagy harcot hozta, a walesi U19-es Európa Bajnokság fináléja. A két fél, azaz az angol, és a francia válogatott már találkozott egymással a csoportküzdelmek során….
Már elé is érkeztünk, az idén Walesben rendezett női U19-es Európa Bajnokság döntőjéhez. A finálét Llanelli városában, Parc Y Scarlets Stadionban rendezik. Persze a lényeget a két fél,…
Tegnap rendezték a walesi U19-es Európa Bajnokság elődöntőit, a hölgyek számára tartott tornán. Az abszolút favorit, vagyis a német válogatott a franciákat, míg az angolok, az egész mezőny,…
Véget ért a walesi U19-es női Európa Bajnokság csoportköre. Előzetesen mindenki attól félt, hogy Németországot leszámítva, skandináv, egészen pontosan északi hegemóniának leszünk tanúi…
Színvonalas utánpótlás Európa Bajnokságot tartanak Walesben, az egyszer biztos. Jelen pillanatban még csak egyetlen válogatott túlélése biztos. Nem árulunk el nagy titkot, ha eláruljuk:…
Az idei évben Wales ad otthont, a nők U19-es Európa Bajnokságának, amelyre sajnos a magyar hölgyek nem tudták kvalifikálni magukat. A torna legfőbb esélyese, a felnőtt EB-t is…
Kétszer is hátrányból egyenlített az U17-es női válogatott az Izland elleni EB selejtezőn. A döntetlen a csoportelsőséget jelenti leányainknak.
A sikertelen Európa bajnoki szereplés miatt lemondott posztjáról Bruno Bini, a francia nemzeti együttes, 2007 óta regnáló kapitánya. A döntés hátterében személyes ellentétek is húzódhatnak állítólag.
Tegnapi győzelmével biztosította helyét a következő körben Lévay Andrea leányai. A lettek ellen is magabiztos játékkal rukkoltak ki a fiatalok.
Véget ért Litvániában az ifjúsági EB. Franciaország a csoportbeli döntetlen után ezután vereséget szenvedett a szerbektől.
Vasárnap este a topfavorit Németország győzelmével fejeződött be a svédországi, női Európa Bajnokság. Most, hogy a torna utózöngéi is kezdenek lecsengeni, sorra látnak napvilágot…
Jól kezdte meg Európa Bajnoki selejtező tornáját, a magyar U17-es válogatott. Hölgyeink a moldovai négycsapatos csoport első találkozóján, a házigazdával csaptak össze.
Mindenidők talán legszínvonalasabb női Európa Bajnoksága ért véget tegnap este, a solnai Friends Arenaban. A torna döntőjét a topfavorit Németország, és Norvégia vívta.
Véget ért a Litvániában zajló utánpótlás EB csoport etapja. Spanyolország száz százalékos teljesítménnyel jutott tovább, míg Szerbia csak döntetlenre volt képes.
Németország már várta vasárnapi, döntőbeli ellenfelét, amely csapat, a mai norvég – dán örökrangadó párharcából került ki. A találkozó esélyese egyértelműen, a csoportjában…
A tegnapi este folyamán a német válogatott 1-0 arányban verte meg, a svédországi női Európa Bajnokság házigazdáját, így sorozatban hatodik tornagyőzelméért mérkőzhet meg vasárnap….
Szerda este rendezték a női Európa Bajnokság első elődöntőjét. A torna két favoritjává előlépő címvédő, és a bombaerős házigazda, azaz Németország, és Svédország csapott össze.