33 évesen visszavonult az egykori argentin válogatott szélső – HIVATALOS
Már azt is tudják, mi következik számára…
Már azt is tudják, mi következik számára…
Legnagyobb sikereit vezetőedzőként Mexikóban és Görögországban érte el…
Az első évében bajnoki címet és kupát nyert…
Ötödször volt eredményes ebben a bajnoki idényben…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Most már az idő és a lehetőségek is elfogyni látszanak…
Felgyorsultak a tárgyalások a csapatok között
A BL mellett kedden elkezdődött az Európa-liga, valamint a Konferencialiga selejtezőinek harmadik köre is…
Az Osijek simán jutott a következő selejtezőkörbe…
Magabiztosan nyert a Ludogorec…
Honfitársa lesz az edzője…
A kapus és újdonsült klubja hosszú távú megállapodást kötöttek egymással…
Hosszú ideje Európában futballozott…