Dárdai leckéztette az Ancelotti-mentesített Bayernt – videóval
Továbbra is komoly a gond Münchenben, Dárdai Herthaja pedig újabb bravúrt ért el.
Továbbra is komoly a gond Münchenben, Dárdai Herthaja pedig újabb bravúrt ért el.
Eredmények, gólszerzők és tabellák…
Francia, spanyol és német vereség az I és a J jelű kvartettekben.
Idegenben vérzett el Dárdai csapata, Nagelsmann együttese pedig továbbra is szárnyal…
Magyar érdekeltség szép számmal csütörtök este, de pályán az Arsenal és a Milan is.
A fegyelmezett dominancia ezúttal nem vezetett eredményre…
Ez történt az 1. fordulóban, így szerepeltek honfitársaink
Salah Berlinben is betalált, s rajta kívül még két társa is!
Ibisevic a két félidő végén talált be, így duplájával nyert a Hertha…
Megkapta első gólját a bajnokságban a Dortmund, de Dárdaiék sem tudták útját állni a BVB-nek…
Dárdai csapatának nem igazán megy, nem úgy mint a Werdernek. A Mainz nemrég kezdte a felkészülést, de máris nagy pofonba szaladt bele…
Dárdaiék megint kikaptak; Szalai újra betalált csapata gólkavalkádja során; a Werder ismét győzött, míg a Leverkusen botlott…
Leginkább a Werder Bremen tagjai örülhettek, akik felkészülési tornán hódították el a trófeát Salzburgban!
A 21 esztendős Weiser mától a Hertha Berlin futballistája!
A magyar szakemberrel határozatlan idejű szerződést köt a Hertha – ilyen még sosem volt Berlinben!
A korai gyors gólváltás után a végjátékban Traoré döntötte el a meccset, így újra 3. a Mönchengladbach!
A világbajnok középpályás révén karnyújtásnyira az újabb bajnoki címtől a Bayern, igaz, nehéz volt legyőznie a bajor csapatnak Dárdaiékat.
Már-már szárnyal a Hertha Dárdaival, és ez most nem mélyrepülés…