Serie A: minden élcsapat győzelemmel zárta az idényt! – Összefoglaló
A bajnokságnak viszont nincs vége, hiszen egy mérkőzés még biztosan lesz ebben a szezonban, ahol eldől az utolsó kieső/bennmaradó sorsa!
A bajnokságnak viszont nincs vége, hiszen egy mérkőzés még biztosan lesz ebben a szezonban, ahol eldől az utolsó kieső/bennmaradó sorsa!
A játékos már el is búcsúzott…
Legalábbis ez az ügy lezárult…
A Napoli döntetlenezett, a Lazio a hajrában nyerte meg a mérkőzést
Eljött a nap, hogy a Roma edzője a torinóiak mellett szólalt fel…
A Bianconeri így csak a 7. helyet foglalja el a bajnokságban…
Három meccsel a szezon vége előtt
Az izgalmas, eseménydús mérkőzés után a spanyol bajnokság 10. helyezettje jutott a döntőbe
Az orvosi vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy megúszta súlyos sérülés nélkül…
Ma vizsgálják meg jobban, hogy mekkora lehet a baj
Azonban Paul Pogba sérülése beárnyékolja a győzelmet…
Az első félidőben bőven volt lehetősége a Sevillának arra, hogy nagyobb előnyt tudjanak kiépíteni!
A nyár folyamán nyomottabb áron megkaparintható…
Külföldön kell bizonyítania…?
Az Atalanta is otthon tartotta a három pontot…
A legutóbbi 4 mérkőzésén mindössze 1 pontot szerzett a Juve…
A Juvenus ikonja hamarosan befejezi pályafutását…