A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ahogyan azt tudni lehetett, a német világbajnok aláírt a Galatasarayhoz, így a török rekordbajnoknál folytatja pályafutását.
Lukas Podolski az Arsenaltól az Interhez került kölcsönbe januárban, de finoman szólva sem váltotta meg a világot, 19 meccsen 1 gólt tudott összehozni, ami elég gyér teljesítmény. A Galatában viszont újra kiteljesedhet, és Európa egyik legfanatikusabb rajongó tábora előtt szerepelhet nap mint nap.
Podolski a következőket mondta: “A Galatasaray már tavaly is érdeklődött irántam, azonban idén komolyabban gondolták. A szüleim is szerették volna, hogy idejöjjek. A Galata tavaly bajnok volt, és azért fogunk játszani, hogy jövőre is az legyen. Szeretnénk a következő szintre lépni. Az atmoszféra itt egészen különleges, régóta követem a Galatasayt. A szurkolók nagy figyelmet fordítottak rám és izgatottak, ők is közre játszottak a döntésem meghozatalában.”
Podolski hároméves szerződést írt alá, és valószínűleg jól is döntött az eligazolással, nem evett volna meg sok sót az Arsenalnál, így viszont egy jó szezonnal akár az EB-n is ott lehet.
Tereh Balázs
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…